2018. szeptember 23., vasárnap

Birsalmasajt


                                     Birsalmasajt




Szeretek ősszel a piacra járni, mivel jobbnál jobb zöldségek, gyümölcsök hatalmas kínálata vár hihetetlen színkavalkádban. Végre lehet már birsalmát is kapni, aminek nagyon örülök, mert szeretem ezt a gyümölcsöt, amelyből  nagyon finom befőtt, gyümölcsleves és sajt készíthető. Ennek a birsalmasajtnak az elkészítését az anyósomtól tanultam. Nagyon finom, a fűszerektől ízletes, egy nap után szépen szeletelhető, száraz, hűvös helyen hónapokig eláll. Sokáig csemegézhetünk belőle. Barátoknak karácsonyi ajándéknak is jó, és sütemények sütésénél is használhatjuk. 





Elkészítése:

A feldolgozni szánt birsalmánkat jól mossuk, tisztítsuk meg. A hibás részeket vágjuk ki. A magházát távolítsuk el, de a gyümölcs héját hagyjuk rajta. Attól függően, hogy milyen nagy, vágjuk 8-10 darabba. Pucolás előtt készítsünk egy nagy tálba citromos vízet, ebba rakjuk bele a megtisztított birsalmadarabokat, így nem barnulnak meg a levegőtől. Ha az összes birsalmát megtisztítottuk, mossuk még egyszer jól át, szűrjük le és mérjük le a gyümölcsöt. A későbbiekben ennek arányában tesszük bele a cukrot.
A lemért gyümölcsöt tegyük egy főzőedénybe, öntsük fel annyi vízzel, hogy ellepje és kezdjük el főzni (itt még nem kell bele cukor). Mindenki saját ízlése szerint ízesítheti. Én kilónként beletettem egy fahéjrúd felét és 4-5 db szegfűszeget. Finom ízt ad a sajtnak. Főzzük vajpuhára. Ez kb. 30-35 perc. Öntsük le róla a főzőlevet, távolítsuk el a szegfűszegeket és a fahéjrudat, majd botmixerrel addig pürésítsük, amig sima, homogén masszát kapunk. Minél simább, csomómentesebb a massza, annál szebb lesz a felülete, ha kiborítjuk majd a formából. Kilónként rakjunk hozzá 60-70 dkg cukrot, 1 zacskó vaníliás cukrot, 1 bio citrom levét és reszelt héját. Én raktam hozzá újra egy kis darab fahéjrudat, mert szeretem benne, de elhagyható. Főzzük újra forrástól számított 20-25 percig. Itt már ajánlatos ott állni mellette végig és keverni, hogy ne ragadjon le a cukros gyümölcs a lábos aljára. Ne főzzük erős lángon, mert kibugyog, kifröcsköl a forró gyümölcshús és megsérülhetünk. Akkor jó, ha a fakanalat végighúzzuk a lábos alján és a helyén egy tiszta sáv marad. Ha elkészült, állítsuk a lábost hideg vízbe és kevergetve hűtsük langyosra, majd töltsük edényekbe. 




Legpraktikusabbak a szilikonformák, mert azokból könnyű eltávolítani ha már megszikkadt, és ezért a felülete is szép lesz. Ha nem áll rendelkezésünkre ilyen, akkor tölthetjük üvegformába, esetleg fémformába (pl. gyümölcskenyér forma). Az üvegedényt és a szilikonformákat elég kiöblíteni vízzel, a fémformákat béleljük ki folpack fóliával, semmi esetre sem alufóliával. A kisebb szilikonformáknál már egy pár óra után ki lehet venni a formából, nagyobb formáknál, főleg az üvegnél jó ha várunk vele 1-2 napot, hogy jól megszikkadjon, akkor könnyebb eltávolítani. Ha kiszedtük a formából a sajtokat, tüllel vagy sütőpapírral letakarva száraz, szellős helyen 5-7 napig szárítsuk. Száradás közben minden nap meg kell fordítani a darabokat, hogy minden oldala megszáradjon. Én ezután még egy hétig sütőpapírba becsavarva tároltam a kamrapolcon, majd egy több helyen kilyukasztott papírdobozba tettem. Időnként kinyitottam, átszellőztettem. Így hónapokig eláll. Karácsonykor kiváló ajándék lehet családtagoknak, barátoknak. Ha marad belőle. 
A szárítási és tárolási technikát abban az esetben kell alkalmazni, ha szeretnénk karácsonyig vagy akár tovább, hónapokig tárolni a sajtot. Ha csak keveset készítettünk és nem szeretnénk hosszan tárolni, akkor kiborítás után azonnal szeletelhető és fogyasztható.





A hosszú, részletes leírás ne ijesszen el senkit, gyorsan elkészíthető, nem bonyolult, csak azért írtam le ilyen részletesen, hogy azoknak se okozzon gondot  akik most készítik először.




2018. szeptember 16., vasárnap

Zöldcitromos-kókuszos mindenmentes nyers vegán torta

Zöldcitromos-kókuszos mindenmentes nyers vegán torta




Ezt a süteményt már többször elkészítettem, családom vegán tagjai nagyon szeretik. A második napon még finomabb, jobban összeérnek az ízek. Ha a hagyományos süteményekhez hasonlítanám, akkor leginkább a citromos túrótortához áll legközelebb. Intenzíven citromos ízű, kellemesen krémes és kókuszos. Nem kell visszafagyasztani, a hűtőben szépen megtartja a formáját, állagát. Letakarva napokig eláll. 
Ami még szerintem nagyon fontos a mindenmentes süteményeknél, hogy mivel nyers torta, ha lehet, próbáljunk meg bio alapanyagokkal dolgozni. 

Hozzávalók:

Az alaphoz: 

1 csésze datolya
1/2 csésze mandula
1/2 csésze pisztácia
2 evőkanál kókuszolaj
1/2 teáskanál fahéj
1 evőkanál bio zöldcitrom reszelt héja


A krémhez:

2 csésze kesudió
1 evőkanál kókuszolaj
1 csésze kókuszreszelék (szárított)
100 g sűrű bio kókuszkrém (Ha nincs sűrű kemény kókuszkrém, akkor a lágyabb kókuszkrém esetén 4 evőkanál  kókuszolajat használjunk)
8 evőkanál juhar- vagy agave szirup
200 g kókuszjoghurt
1 db bio citrom reszelt héja és leve
1 db bio zöldcitrom reszelt héja
2 db bio zöldcitrom leve
1 teáskanál vaníliaaroma

Díszítéshez:

Zöldcitromszeletek, kókuszreszelék, pisztácia, zöldcitrom reszelt héja

Elkészítése:

A kesudiót előző nap beáztatjuk. Én előző este szoktam beáztatni és másnap használom. 
A mandulát blansírozzuk. 
Egy 20-22 cm-es tortaformát kibélelünk sütőpapírral vagy folpack fóliával.
 A datolyát megmossuk és 1-2 percig állni hagyjuk a vízben. Egy késes aprítóba száraz mandulát és pisztáciát teszünk, apróra daraboljuk, majd hozzátesszük az alap többi hozzávalóját. Addig aprítjuk, amíg morzsás lesz, de még darabos és már egy kicsit ragad.
Kiszedjük a masszát az aprítóból és belenyomkodjuk a tortaforma aljába. Amíg elkészítjük a krémet, betesszük a mélyhűtőbe.
Elkezdjük összeálltani a krémet.
Egy késes aprítóba beletesszük az összes hozzávalót a kókuszkrém kivételével. Addig pépesítjük, amíg krémes állagú lesz. Ez elég sokáig eltarthat, a gép erősségétől is függ. Közben a tasakos kókuszkrémet meleg vízbe állítjuk, hogy félig megpuhuljon. Ha a krémünk már elég krémes, hozzáadjuk a kókuszkrémet, tovább turmixoljuk.
A kész krémet az alap tetejére öntjük és visszatesszük 2-3 órára a mélyhűtőbe. Addigra jól megköt, de még nem fagy meg. 

Díszíthetjük szeletelt zöldcitrommal, a zöldcitrom reszelt héjával, kókuszreszelékkel, pisztáciadarabokkal.

























EEz