2019. augusztus 9., péntek

Szilvás-morzsás lepény

                  Szilvás-morzsás lepény




A férjem szülei német származásúak, és egy időben mindig sok német vendég érkezett hozzájuk. Volt köztük egy nagyon kedves hölgy, Márta néninek hívták, ő készített mindig kelt szilváslepényt. Akkor láttam először, ott szerettem meg. Ő morzsa nélkül készítette. Kisodorta a kelt tésztát, telepakolta szilvával, hagyta egy kicsit állni, megcukrozta és mehetett is a sütőbe. A morzsás pitét is tőle tanultuk, de az már más, mert az összegyúrt linzertésztának a 2/3-a kerül a tepsibe, rá a gyümölcs, majd az 1/3 tésztarész kerül rá morzsaként. Az anyósom ezt még darabolt dióval is megszórta. Ennek most már a lányom a profi készítője, de hozom majd még azt a receptet is. Visszatérve erre a sütire, még tavaly láttam meg egy német újságban és nagyon megörültem, hogy itt a morzsa és a kelt tészta is jelen van. Most, hogy elkezdődött a szilvaszezon, eszembe jutott és megsütöttem.  
A kelt tészta nagyon finom, foszlós, puha és nem ázik át a szilvától. 
Az eredeti receptben kevesebb szilva volt a tésztán, fektetve voltak rajta a szilvaszemek. Ennél a süteménynél én saját ízlésem szerint raktam rá ilyen sokat, mert szeretem, ha egy gyümölcsös süteményen, pitén sok a gyümölcs. Mindenki saját ízlése szerint változtathat ezen, nagyon sokat lehet variálni az elkészítésén. A tésztaalap nagyon jó, a többi már csak a fantáziánkon múlik. 


Hozzávalók:


250 g liszt
1/8 l tej
21 g élesztő (friss)
30 g cukor
1 csipet só
1 tojás
25 g vaj

A tetejére:
Kb. 1,5 kg szilva (lehet kevesebb is)

A morzsához:

125 g liszt
50 g étkezési keményítő (kukoricakeményítő)
100 g cukor
1 zacskó vaníliás cukor
1 tk fahéj
100 g vaj

Elkészítése:

Az élesztős tésztához szitáljuk egy tálba a lisztet. A közepébe nyomjunk egy mélyedést. Morzsoljuk bele az élesztőt, öntsük rá a langyos tejet, adjunk hozzá egy kk. cukrot és szórjunk rá egy kevés lisztet. Takarjuk le egy konyharuhával és tegyük meleg helyre 15 percre.

Adjuk hozzá a többi cukrot, a sót, a tojást, a vajat, és a kézimixer spirálos dagasztószárával dolgozzuk sima tésztává. Akkor jó, ha megjelennek a tésztában a levegős buborékok és elválik a tál aljától. Fedjük le újra konyharuhával és meleg helyen hagyjuk kelni kb. 40-60 percig, amíg a tészta kétszeresére nő.
Ha megkelt a tészta, gyúrjuk újra át, egy lisztezett munkafelületen sodorjuk ki vékonyra és helyezzük rá egy olajozott sütőlapra. (Én egy 38*25 cm-es formát használtam, de lehet egy kicsit nagyobb is.)
A tésztát 15 percig hagyjuk pihenni a formában.
Mossuk meg a szilvát, vágjuk félbe, a fél szilvákat metsszük be középen, de ezt már ne vágjuk át, majd helyezzük rá a tésztára.

A morzsához a száraz hozzávalókat keverjük össze, adjuk hozzá a vajat, morzsoljuk darabosra a kezünkkel, majd szórjuk rá a morzsás tésztadarabokat a szilvára.
Süssük 180 fokra előmelegített sütőben 30 percig. 








2019. július 24., szerda

Sárgabarackos-lime-os parfétorta

                Sárgabarackos-lime-os parfétorta






Az idén szerencsére nagyon sok sárgabarack termett, és mivel nem egyszerre érik, eléggé elhúzódik a barackszezon. Fagyasztottam gombócot, főztem lekvárt és ebben a nagy kánikulában pont aktuális volt, hogy kipróbáljam ezt a régebben elmentett receptet. Amikor a lime levét felfőztem a tojások sárgájával, majd lehűtve összekevertem a barackvelővel és a lime reszelt héjával, az egész lakást belengte a gyümölcsök finom illata. 
A torta összeállításánál a tortaformában rétegenként lettek belerakva a hozzávalók. Egy adag krém, rá barackvelő, arra egy vékony csokoládélap, krém, barckvelő, csokoládélap... 
A tortát 7-8 óra mélyhűtés után tejszínhabbal, narancslével hígított barackvelővel és csokoládéforgáccsal díszítettem. 
A végeredmény egy látványos, nagyon finom, nem túl édes, hűsítő finomság lett. 
Szeretettel ajánlom minden fagylalt- és jégkrémkedvelőnek!




Hozzávalók:

A krémhez:

5 db tojássárgája (M)
80 g cukor
2 db bio lime leve 
2 db bio lime reszelt héja
150 g 100 %-os préselt barackvelő
600 g tejszín

A csokoládélapokhoz:

120 g étcsokoládé
2 ek olaj

A díszítéshez:

200 g tejszín
csokoládéforgács
200 g 100 %-os barackvelő (ebből elveszünk 8 evőkanállal a rétegezéshez)
2 ek narancslé

Elkészítés:

Először elkészítjük a csokoládélapokat. A csokoládét az olajjal gőz felett megolvasztjuk, sütőpapírból kivágunk 4 db 16 cm átmérőjű kört, vékonyan megkenjük az olvasztott csokoládéval (a papírt teljesen be kell, hogy fedje a csokoládé), majd mélyhűtőben kidermesztjük. Ezt már egy órával előtte elkészíthetjük, hogy legyen ideje megfagyni a lapoknak, utána már könnyen le lehet húzni róla a sütőpapírt. 
Fóliázzuk ki egy 18 cm-es tortaforma alját és oldalát. 
A tojások sárgáját a cukorral és a lime levével gőz felett habosra keverjük. Addig keverjük, amíg a krém eléri a 60 fokot, addigra már sűrű krém lesz, majd hozzáadjuk a lime reszelt héját. Jeges vízben lehűtjük, majd belekeverünk 150 g barackvelőt. 600 g tejszínt kemény habbá verünk és két részletben hozzáadjuk a gyümölcsös krémhez. 
A krém 1/5-ét beleöntjük a kibélelt tortaformába, elterítünk  rajta 2 ek barackvelőt (vékonyan fedje be a krémet),  ráhelyezünk egy csokoládélapot, rá újabb krémréteg, barackvelő, csokoládélap.. A tetejét krémmel zárjuk és 7-8 órára lefagyasztjuk. A tortát akár napokkal előtte is elkészíthetjük. 
Fogyasztás előtt (attól függően, hogy milyen régóta volt a mélyhűtőben), 15-30 perccel kivesszük, tejszínhabbal, narancslével hígított barackvelővel és csokoládéforgáccsal díszítjük.










2019. június 1., szombat

Mindenmentes csokoládés epertorta

                     Mindenmentes csokoládés-epertorta






Szeretem a májust. Az illatos növények közül  ebben a hónapban virágzik a kertünkben a borbolya, az orgona, a bazsarózsa, a koszorúvirág, a pünkösdi rózsa, a jázmin és a szomszédunk kertjéből a kerítésen átnövő bodza. Imádom ezeknek a virágoknak az illatát. A hétvégén kettő epertortát sütöttem, egy túrósat és ezt a mindenmentes nyers csokoládés epertortát, és úgy gondoltam, hogy az egyiket ezekkel az illatos virágokkal díszítem. Mivel a jázmin és a bodza is ehető virág, azok kerültek díszítésül az eper mellé. A torta a friss epertől és a virágoktól kellemesen illatos, látványos és nagyon finom. Remélem akik kipróbálják, szintén ezen a véleményen lesznek. Szeretettel ajánlom minden nyerstortakedvelőnek és másoknak is.





Hozzávalók:

Az alaphoz:

170 g datolya 
140 g mandula *
Egy kis csipet só
1 1/2 ek cukrozatlan kakaópor

A krémhez:

150 g kesudió
1/2 csésze kókuszkrém
200 g növényi joghurt
600 g tisztított, friss eper
1 ek citromlé
5-6 ek. juhar- vagy agávészirup
2 zacskó Dr. Oetker őrölt fehér étezési zselatin (2*10g)**

Díszítéshez:

Friss eper és ehető virágok.

Elkészítése:


A kesudiót legalább 5-6 órára áztassuk be. Én előző este szoktam beáztatni és másnap használom.  A datolyát áztassuk forró vízbe 5 percre.
Egy kisebb késes aprítóban aprítsuk fel a mandulát apró darabokra, majd szedjük ki az aprítóból. 
A forró vízben áztatott datolyából nyomkodjuk ki a vizet, rakjuk be az aprítóba és aprítsuk pépes állagúra. Adjuk hozzá a csipet sót, a kakaóport és a finomra aprított mandulát. Olyan alapot kell kapni, ami nem túl nedves, inkább száraz, de gyúrható állagúra összeáll.
Egy 18-19 cm-es tortaforma alját béleljük ki sütőpapírral, és nyomkodjuk bele a masszát. Nem szabad levegősnek lennie. Egyenletesen símítsuk el és tegyük a hűtőszekrénybe.

A krémhez az epret turmixoljuk pépesre, adjuk hozzá a citromlevet, a juharszirupot és tegyük félre. A dobozos kókuszkrém tetején lévő sűrű kókuszkrémet vegyük ki egy tálba, a megmaradt kókuszvízből vegyünk ki 5-6 evőkanállal és áztassuk bele a zselatint 5 percre.
A kesudióról öntsük le a vizet,  egy késes aprítóban vagy egy erős teljesítményű turmixgépben pépesítsük, adjuk hozzá a kókuszkrémet, a növényi joghurtot és az eperpürét. A megduzzadt zselatint melegítsük fel folyékony állagúra. Felforralni nem szabad, mert elveszti zselésítő hatását. Ezt a folyékony zselatint öntsük hozzá a kesudiós eperkrémhez, és ezzel is turmixoljuk jól össze. Minél homogénebb, simább a krém, annál szebb lesz a torta.
Vegyük ki az alapot a hűtőből, öntsük rá a krémet, majd tegyük vissza a hűtőszekrénybe egy éjszakára, hogy összeálljon a krém.
Másnap, illetve tálalás előtt távolítsuk el a tortakarikát és díszítsük eperszemekkel, ehető virágokkal.



*A mandula tetszés szerint használható fel. Én általában mindenmentes tortánál blansírozom a mandulát felhasználás előtt. 

**Vegánok zselatin helyett agar-agart használhatnak a zacskón lévő előírás szerint.


A recept alapötlete innen származik.

2019. május 31., péntek

Epres túrótorta

                                                                                                                                                                                                                                                                          Epres túrótorta





Névnapot ünnepeltünk a hétvégén, és mivel nagyon finom, friss, érett epret kaptam, kettő epertortát is készítettem. Egy epres túrótortát és egy mindenmentes, nyers, csokoládés epertortát. Ezt a tortát minden olyan gyümölccsel el lehet készíteni ami jól harmonizál ízben a túróval. Nyáron különösen előnyös, mert nem kell bekapcsolni a sütőt, és egy jó turmixgép segítségével nagyon hamar elkészíthetünk egy finom, gyümölcsös túrótortát. 


Hozzávalók:


Az alaphoz:

Kb. 15 db Savoiardi babapiskóta
Tetszés szerint vízzel hígított eperlikőr vagy eperszörp



A krémhez:


75 dkg túró* 
2 zacskó vaníliás cukor
600 g friss eper
8 dkg porcukor
1 ek citromlé
1 doboz eperjoghurt (Zott jogobella 150 g classic)
2 zacskó (12 lap), (20 g) Dr.Oetker étkezési fehér lapzselatin
200 g tejszín


Díszítéshez: 

200 g 35 %-os tejszín
1 ek porcukor 
6-7 szem friss eper


Elkészítése:

25-26 cm-es tortaforma alját béleljük ki a babapiskótákkal.
A zselatinlapokat áztassuk hideg vízbe, hogy megpuhuljanak. 
A túróhoz adjuk hozzá a vaníliás cukrot, és egy krumplinyomóval pépesítsük, hogy ne legyen darabos.
Az epret turmixoljuk pépesre, adjunk hozzá 5 dkg porcukrot és a citromlevet. A lapzselatinokat vegyük ki a vízből, nyomkodjuk ki belőle a vizet, majd gyenge tűzön melegítsük fel annyira, hogy folyékony állapotú legyen. Felforralni nem szabad, mert elveszti zselésítő hatását. A felolvadt zselatint keverjük bele az összeturmixolt eperpürébe. Keverjük jól el, majd adjuk hozzá az eperjoghurtot és a túrót. Keverjük jól össze ezt is és tegyük be a hűtőbe 4-5 percre.  
A tejszínt 2 dkg porcukorral verjük fel kemény habbá, majd szedjük ki az epres túrót a hűtőszekrényből és lazán keverjük el benne a tejszínhabot.
A tortaformában lévő babapiskótákat egy kenőecset segítségével lazán kenjük be a kissé felhígított eperlikőrrel, vagy felhígított eperszörppel. 
(Ezek hiányában én málnalikőrt használtam és az is nagyon finom volt.) Nem szabad eláztatni a piskótát, csak gyengén beecsetelni, hogy ne maradjon kemény a krém alatt. Ha így járunk el, olyan lesz, mint egy finom piskótatészta.
Ezek után ráöntjük az epres-túrós krémet, elsimítjuk a tetejét, és 5-6 órára vagy egy éjszakára hűtőszekrénybe tesszük, hogy a krém megdermedjen.
Ha kész, eltávolítjuk a tortakarikát vagy a tortagyűrűt, és tetszés szerint felvert tejszínhabbal, friss eperszemekkel díszítjük.





*Szebb lesz a túrókrém a tortán ha natúr krémtúrót használunk. Ha szemcsés túrót használunk, ne legyen száraz, inkább zsirosabb, bársonyosabb állagú, és jól törjük át, hogy ne legyen darabos a krém.
















2019. május 15., szerda

Rebarbarás pite



                                                                           Rebarbarás pite






Itt a rebarbaraszezon. Örülök, hogy a boltok polcain újra megjelent ez a csodálatos színben pompázó zöldség.  Nagyon sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, ezért így tavasszal jó vitaminforrás. Sokféle édesség készíthető belőle. Sütés előtt a rebarbarát nem kell megpárolni, nyersen kell felhasználni, a sütés végére nagyon jól megpuhul. Finom citromos íze miatt többféle gyümölccsel párosítható. Ez a pite az epres pitéhez hasonlóan gyorsan elkészül, frissen sütve, még melegen a legfinomabb.


Hozzávalók:

350 g rebarbara
125 g lágy vaj
125 g cukor
1 tk. vaníliakivonat vagy vaníliapaszta
Csipet só
2 db tojás
125 g liszt
2 tk. sütőpor
40 g kukoricakeményítő

Elkészítése:

A rebarbarának az alsó vastag részét és a tetején lévő részt, ahol elágaznak a levelek, vágjuk le, majd húzzuk le a vékony külső hártyáját. Vágjuk fel 1-1,5 cm-es darabokra és tegyük félre, amíg elkészítjük a krémet.
A vajat, a cukrot, a vaníliát, a csipet sót keverjük habosra. Adagoljuk hozzá a tojásokat és azzal is verjük addig, amíg jó krémes lesz (kb. 1 perc). Öntsük a krémet a formába és rakjuk rá a rebarbaradarabokat. 




Az eredeti receptben 200 fokon sül  alsó-felső sütési módban 30-40 percig. Én légkeveréses módban sütöttem 180 fokon 30-40 percig (ez sütőfüggő). Akkor jó, ha szép aranysárga színű a tészta.




Megjegyzés: Ennél a piténél a piros héjú és zöld húsú rebarbarát használtam. Enyhén savanyú, finom citromos ízt ad a süteménynek.


Forrás:https://marlenessweetthings.ch/2015/05/schneller-rhabarberkuchen/




2019. május 4., szombat

Epres pite

                                                   
                                                                                  Epres pite






Ezt az epres pitét a lányommal közösen sütöttük. Az ötletet  Martha Stewart  Strawberry Cake receptje adta.
 A pite elkészítése nagyon egyszerű és gyors. A sütéshez  érett, de kemény eperszemeket  használjunk, akkor szépen megtartja az eper a formáját, nem esik össze, így a pite látványosabb és az eper íze is jobban érvényesül. 

Hozzávalók:

1 1/2 csésze liszt
1 1/2 tk. sütőpor
1/2 kk. só
6 ek. olvasztott vaj + a forma kikenéséhez
1 csésze cukor + 2 ek. a tetejére*
1 tk. vaníliakivonat
1 db nagyobb (L-es) tojás 
1/2 csésze tej
Kb. 50 dkg eper
Szeletelt mandula


Elkészítése:

A lisztet átszitáljuk, belekeverjük a sütőport és a sót. A vajat a cukorral habosra keverjük** (kb. 3 perc), hozzáadjuk a tojást, tovább habosítjuk, majd beleöntjük a vaníliakivonatot. A mixer lassú fokozatával felváltva hozzáadjuk a lisztet és a tejet.

Egy 25 cm-es piteformát kivajazunk és beleöntjük a vajas tésztát. Mi egy hasonló méretű szilikon szív tortaformát használtunk. A tésztát egyenletesen elsimítjuk, majd vágásukkal lefelé beborítjuk a félbevágott eperszemekkel.



Az eperszemeket enyhén belenyomkodjuk a tésztába, majd megszórjuk 2 ek. cukorral és szeletelt mandulával. Légkeverős sütőben 175 fokon 10 percig, majd 165 fokon 40-45 percig sütjük. Akkor jó a tészta, ha a színe aranybarna, tapintásra rugalmas, és ha beleszúrunk egy hústűt vagy egy vékony pengéjű hegyes kést, nem ragad rá a tészta.






*A cukor mennyisége variálható. Ízlés szerint a tésztába is lehet kevesebbet tenni és a tetejére is elég 1 ek. cukor.

**A vajat ha kikeverjük a cukorral, addig keverjük, amíg a krém színe kivilágosodik és habosan krémes.











2019. május 1., szerda

Szedres-lime-os mindenmentes nyers vegán torta


          Szedres-lime-os mindenmentes nyers vegán torta





Születésnapoztunk és a családom vegán tagjainak készítettem ezt a mindenmentes tortát. A mélyhűtőmben sok szeder volt még, ezért is esett erre a választásom. Összességében egy nagyon finom torta, az alapanyagok nagyon jól harmonizálnak egymással. A nagyobbik fiam szerint az eddig elkészített mindenmentes tortáim közül ez a legfinomabb. Ennél a tortánál is szeretném megjegyezni, hogy mivel a torta egy nyers torta, az elkészítésénél ha lehet ,próbáljunk meg jó minőségű bio alapanyagokat használni.



Hozzávalók:


Az alaphoz:

1 csésze datolya
1/2 csésze mandula
1/2 csésze pisztácia
1 ek kókuszolaj (elhagyható)
Csipet só


A krémhez:

1 1/4 csésze kesudió
2 db közepes avokádó
1 ek kókuszolaj
50 g bio kókuszkrém (adalék nélküli, 100 %-os kókuszdióbélből őrölve)
2/3 csésze bio zöldcitrom leve
2 ek bio zöldcitrom reszelt héja
1/4 csésze agávészirup
1/2 csésze cukrozatlan saját készítésű kókusz-mandulatej
1 csésze mirelit szeder
1/2 tk vaníliaőrlemény, vagy vaníliakivonat

Díszítéshez:


Friss szeder és friss citromfű- vagy mentalevél.



Elkészítése:

A kesudiót legalább 5-6 órára beáztatjuk. Én előző este szoktam beáztatni és másnap használom.  A mandulát blansírozzuk. 
Egy 20-22 cm-es tortaforma alját kibélelünk sütőpapírral vagy folpack fóliával.
A datolyát megmossuk és 1-2 percig állni hagyjuk a vízben. Egy késes aprítóba száraz mandulát és pisztáciát teszünk, apróra daraboljuk, majd hozzátesszük az alap többi hozzávalóját. Addig aprítjuk, amíg morzsás lesz, de még darabos és már egy kicsit ragad.
Kiszedjük a masszát az aprítóból és belenyomkodjuk a tortaforma aljába. Amíg elkészítjük a krémet, betesszük a mélyhűtőbe.
Elkezdjük összeálltani a krémet.

A tasakos kókuszkrémet meleg vízbe állítjuk, hogy félig megpuhuljon.
A beáztatott kesudióról leöntjük a vizet, beletesszük egy késes aprítóba és krémes állagúra pürésítjük. 
A mirelit szeder kivételével hozzáadjuk a többi hozzávalót és addig pürésítjük, amíg kellően krémes állagú lesz. Ez elég sokáig eltarthat, a gép erősségétől is függ. 
Az elkészült krémből 3-4 evőkanálnyit kiveszünk a díszítéshez. A megmaradt krém 2/3 részét ráöntjük az alapra. A megmaradt 1/3 részhez hozzáadjuk a szedret és ezzel is krémes állagúra pürésítjük.
A szedres krémet ráöntjük a lime-os krémre és elsímítjuk. Pöttyökben rákanalazzuk a félretett krémet, majd  egy villával lazán belekeverjük a szedres krémbe. 3-4 órára lefagyasztjuk. Tálalás előtt fél órával kivesszük, friss szederrel és citromfűlevelekkel díszítjük. Felszeletelés után a megmaradt szeleteket vissza kell fagyasztani, mert ez a torta nem tartja meg sűrű állagát, valamennyire felolvad. 
Én a megmaradt tortát szeletenként lefagyasztottam.
A legtöbb idő amíg nálam a mélyhűtőben állt, 1 hónap volt.
Családom vegán tagjai imádták. 1 hónap után is félig felolvasztva ugyanolyan finom volt, mint frissen. 
A tortát csak annyira olvasszuk fel, hogy a szeleteket a villával fel tudjuk kényelmesen darabolni. 











2019. április 8., hétfő

Narancstorta

                                     Narancstorta



Ez a narancstorta egy régi, jól bevált recept. Sokszor sütöttem már. Ezt a receptet használtam a mézeskalácsos narancstortánál is. Egyszerű külső megjelenése miatt többféleképpen díszíthető. Most egy egyszerű citrusos díszítést kapott. A torta nagyon finom, könnyen szeletelhető, kellemesen narancsos ízű. Szeretettel ajánlom mindenkinek!


Hozzávalók:


A piskótához:

9 db tojás
9 ek. cukor
9 ek. liszt
Baracklekvár

A krémhez:

4 dl tej
5 tojás sárgája
10-14 dkg cukor
1 narancs reszelt héja
1 ek. liszt
6 lap zselatin
3 dl tejszín

Az összeállításhoz:


2 narancs leve
1 ek. cukor
kevés rum
25 dkg mascarpone
8-10 dkg porcukor
3 dl tejszín
1 tasak habfixáló

Elkészítése:


A piskótához 9 tojás fehérjéből csipet sóval, 9 ek. cukorral kemény habot verünk, majd egyenként hozzáadagoljuk a tojások sárgáját. Tovább verjük, amíg szép habos krémet kapunk. Beleszitálunk 9 ek. lisztet és óvatosan elkeverjük.

Egy nagy tepsibe (villany- vagy gázsütő méretű) sütőpapírt teszünk és beleöntjük a tojásos habot. 180 fokon légkeverésen 20-25 perc alatt készre sütjük. 
Még melegen ráborítjuk egy konyharuhára, lehúzzuk a sütőpapírt és egy 22 cm-es tortaformával kivágunk a lapból egy karikát. Ez lesz a torta alapja. A megmaradt piskótát a konyharuhával együtt feltekerjük. Ezt a műveletet többször elvégezzük, hogy rugalmassá tegyük a piskótát, így elkerüljük azt, hogy feltekerésnél megrepedjen. Ezután megkenjük baracklekvárral, feltekerjük és hűvös helyre tesszük egy fél órára. Ha lehűlt, felszeleteljük.


Elkészítjük a krémet:

6 lap zselatint hideg vízbe áztatunk.
4 dl tejből egy keveset félreteszünk, a többit felforraljuk.
5 tojás sárgáját 10-14 dkg cukorral és a reszelt narancshéjjal habosra keverünk, hozzáadjuk a lisztet és a félretett tejet.
Ezt a  habot belekeverjük a forrásban lévő tejbe és felfőzzük. Az elkészült krémet lehűtjük annyira, hogy még meleg legyen, de ne forró. A  6 lap hideg vízben áztatott zselatint kivesszük a vízből, kinyomkodjuk belőle a vizet, és belekeverjük a krémbe. 3 dl tejszínt habfixálóval kemény habbá verünk és óvatosan belekeverjük a kihűlt krémbe.
A torta összeállításánál a piskótakorongot egy tálra tesszük és tortagyűrűt helyezünk rá. A piskótát meglocsoljuk a narancs-rum-cukor keverékével, majd ráöntjük a krém egyharmadát. Ezt beborítjuk a lekváros piskótatekercs-szeletekkel.
Ezt is meglocsoljuk narancslével, majd rákenjük a második réteg krémet. Erre újra piskótatekercs + narancslé + harmadik réteg krém kerül. 
Az első és a második réteg krém lehet vastagabb és a harmadik, záró vékonyabb, mert erre még mascarponekrém is kerül. 
Egy napra vagy egy éjszakára hideg helyre tesszük.
Ha összeállt, feldíszítjük.
25 dkg mascarponét elkeverünk 8-10 dkg porcukorral, majd belekeverjük a 3 dl tejszínből felvert habot. Óvatosan összekeverjük, és ezzel a krémmel bevonjuk a tortát.
Narancs- és citromszeletekkel díszítjük.