2018. január 6., szombat

Pitetészta (pâte sablée)

                       Pitetészta (pâte sablée)





Ez a pitetészta, amit a franciák pâte sablée-nak neveznek, könnyen és gyorsan elkészíthető finom linzertészta. Használhatjuk többféle édes, gyümölcsös pitéhez. 

Hozzávalók:

200 g liszt
90 g porcukor (sucre glace)
25 g finomra darált mandula
100 g kis kockákra vágott, hűtött vaj
1 tojás 
1 csipet só

Elkészítése:

A lisztet, a porcukrot, a mandulát átszitáljuk, hozzátesszük a vajkockákat és összemorzsoljuk.

Egy kis tálba beleütjük a tojást, hozzáadjuk a csipet sót és habosra keverjük.

Beleöntjük a száraz hozzávalókba és kézzel összegyúrjuk. Gombócot formázunk belőle, letakarjuk, lefóliázzuk és minimum 1 órára betesszük a hűtőbe.

Amíg hűl, vajazzuk, lisztezzük ki a piteformát (22-23 cm).

Ha letelt az 1 óra, a tésztát kisodorjuk, belehelyezzük a piteformába, villával több helyen megszurkáljuk és újabb 30 percre visszatesszük a hűtőbe.

Ha letelt az idő, kivesszük, a pitetészta belsejébe sütőpapírt teszünk, majd száraz babot szórunk bele, hogy sütés közben ne emelkedjen meg a tésztánk.

                               



180 fokon 15 percig sütjük.     


                                                                     







2018. január 1., hétfő

Svéd torta


                                      Svéd torta






Két mandulás-habcsókos tészta között meggy és tejszínhab. Nagyon finom, harmonikus ízvilág.

Ezt a tortát már több mint 30 éve sütöm. A Németországban élő nagynénimtől kaptam a receptet, ugyanúgy, ahogy az almatorta és a barackos túrótorta receptjét is. Az eredetileg egressel készült tölteléket én meggyesre cseréltem. 

Szeretettel ajánlom mindenkinek.



Hozzávalók a tésztához:

10 dkg k. cukor 
10 dkg vaj vagy margarin
12 dkg liszt
4 tojás sárgája
2 csapott kk. sütőpor

Hozzávalók a habcsókhoz:

4 tojás fehérje
15 dkg cukor
10 dkg szeletelt mandula

Ezenkívül:

1 üveg magozott meggybefőtt
1 zacskó Dr Oetker piros tortazselé (Dr Oetker Tortenguss rot)
400 ml tejszín
1 zacskó Dr Oetker habfixáló

Elkészítése:

Két 26 cm-es tortaformát kivajazunk, liszttel meghintjük.
A  tésztához 10 dkg vajat vagy margarint habosra keverünk a cukorral, majd  hozzákeverjük a tojások sárgáját.
A sütőport a liszthez adjuk és beleszitáljuk a vajas krémbe.  Lazán elkeverjük benne. A krémnek olyan sűrűnek kell lennie, hogy a fakanálról leessen. Ha túl sűrű, egy kis tejjel hígíthatjuk. Ez a tojás méretétől is függ.
A kész krémet belekenjük a két tortaformába, majd elkészítjük habcsókot.

4 tojásfehérjét félkeménnyé felverünk, majd kisebb adagokban hozzáadagolunk 15 dkg cukrot és kemény habbá verjük. A habot kétfelé osztjuk és a tésztákra kenjük. Megszórjuk mandulával.

Közepes tűzön addig sütjük, amíg a tészta elválik a forma oldalától, a habok felemelkednek és egy kis színt kapnak.

Ha a lapok kihűltek, kiválasztjuk a szebbiket és 12 egyforma szeletre felszeleteljük.



A meggyet leszűrjük és a levéből félreteszünk 250 ml meggylevet. 
A megmaradt lapot kirakjuk a lecsöpögtetett, papírtörlővel felitatott meggyszemekkel.
Egy lábosban elkeverünk 2 ek. cukrot 1 z. tortazselével, majd felöntjük 250 ml meggylével. Elkeverjük, felfőzzük, amíg sűrű lesz.
Egy nagyobb lábosba hideg vizet teszünk és ebbe beleállítjuk a kisebbik lábost a zselével. Folyamatos keverés közben lehűtjük és mielőtt teljesen megkötne, ráöntjük a meggyre. 
Hideg helyre tesszük, hogy megkössön, kihűljön.


A tejszínt a habfixálóval kemény habbá verjük.

Ha kihűlt a zselé a meggyen, bekenjük tejszínhabbal, ráhelyezzük a tortaszeleteket és a maradék tejszínhabbal ízlés szerint díszítjük. 




A torta neten megtalálható neve: Mennyei torta, Himmelstorte, Himmlische torte

Az, hogy nálam svéd torta néven szerepel, különös története van.
Kezdő háziasszonyként, nagyon fiatalon, 2 kicsi gyerekkel, a férjemmel beköltöztünk a még most is meglévő családiházunkba. 
Élt egy nagyon kedves nagybácsim Németországban, akinek a felesége nagyon jól tudott sütni, gyönyörű tortákat készített. Az új házunkba való beköltözés után meglátogattak bennünket, akkor a nagynénimmel megsütöttünk együtt három finom tortát. Én persze szorgalmasan jegyzeteltem. Amikor a mandulás habcsókos tortát sütöttük és kérdeztem tőle, hogy mi a torta neve, azt mondta rá, hogy ez egy svéd torta. Akkor még nem volt internet, nem létezett a svéd IKEA sem, nem tudtam utánajárni a torta eredetének, így bejegyeztem a füzetembe, hogy svéd torta. Ezt a receptes füzetemet már lassan lapozni sem lehet, lapjai elsárgultak, a recept megírása óta eltelt közel 40 év. Hosszú éveken keresztül a családunk kedvenc tortája volt, minden ünnepi, családi összejövetel alkalmával ez került az ünnepi asztalra. Az ismerőseim, a barátnőim, akik elkérték tőlem a torta receptjét, szintén ezen a néven jegyezték be a receptes füzeteikbe. A barátnőmnek, aki szintén olyan régóta süti ezt a tortát, legutóbb megjegyeztem, hogy ennek a tortának valószínűleg nem ez az eredeti neve, mert a német oldalakon mennyei tortaként szerepel.
Nevetett egy nagyot és azt mondta, hogy ő bizony nem fogja már átnevezni, mert már nála is az egész család svéd tortaként ismeri. Így náluk, nálunk és sok kedves ismerősömnél ez a torta továbbra is svéd tortaként marad meg.










2017. december 26., kedd

Linzertorta

                                     Linzertorta






Ezt a tortát télen sokszor elkészítem. Mindenki nagyon szereti a családban. Mandula, dió, fahéj, szegfűszeg és málnalekvár... Amikor sül a sütőben, az egész lakás illatozik, karácsonyi hangulatot hoz az otthonunkba.

Hozzávalók:

250 g liszt
6 g sütőpor
250 g cukor
250 g darált mandula (én felezni szoktam dióval)
1/2-1 tk. őrölt fahéj
1/4 tk őrölt szegfűszeg
250 g vaj vagy margarin
2 db tojás (1 db a tésztába és 1 sárgája a tészta lekenéséhez)
250 g málnalekvár

Elkészítése:

Kimérjük a száraz hozzávalókat, elmorzsoljuk benne a vajat vagy  margarint, beleütjük a tojást és omlós tésztát gyúrunk belőle. A tésztából gombócot formázunk, majd fóliával letakarva 30 percre hűtőbe tesszük.

Kivajazunk egy 26 cm-es tortaformát vagy egy piteformát.
A lehűlt tészta kb. 1/3-át félretesszük. A többi tésztával kibéleljük a tortaformát és megkenjük  málnalekvárral.
A megmaradt tésztából vékony rudakat sodruk és berácsozzuk vele a tésztát.
A rácsokat tojássárgával bekenjük.

Légkeveréses sütőben 175 fokon 40-45 percig sütjük. Ha nagyon barnulnának a rácsok, borítsuk be egy sütőpapírral és állítsuk vissza alsó-felső sütésre. Ez sütőtől függ.



                                           
Jó étvágyat a tortához!

2017. december 25., hétfő

Narancstorta

                                    Narancstorta







A narancstortámat ünnepi díszbe öltöztettem. Nagyon látványos, és egy nap alatt, amíg a torta összeért, a mézeskalácsok is megpuhultak.


Hozzávalók:


A piskótához:

9 db tojás
9 ek. cukor
9 ek. liszt
Baracklekvár

A krémhez:

4 dl tej
5 tojás sárgája
10-14 dkg cukor
1 narancs reszelt héja
1 ek. liszt
6 lap zselatin
3 dl tejszín

Az összeállításhoz:


2 narancs leve
1 ek. cukor
kevés rum
25 dkg mascarpone
8-10 dkg porcukor
3 dl tejszín
1 tasak habfixáló

Elkészítése:


A piskótához 9 tojás fehérjéből csipet sóval, 9 ek. cukorral kemény habot verünk, majd egyenként hozzáadagoljuk a tojások sárgáját. Tovább verjük, amíg szép habos krémet kapunk. Beleszitálunk 9 ek. lisztet és óvatosan elkeverjük.

Egy nagy tepsibe (villany- vagy gázsütő méretű) sütőpapírt teszünk és beleöntjük a tojásos habot. 180 fokon légkeverésen 20-25 perc alatt készre sütjük. 
Még melegen ráborítjuk egy konyharuhára, lehúzzuk a sütőpapírt és egy 22 cm-es tortaformával kivágunk a lapból egy karikát. Ez lesz a torta alapja. A megmaradt piskótát a konyharuhával együtt feltekerjük. Ezt a műveletet többször elvégezzük, hogy rugalmassá tegyük a piskótát, így elkerüljük azt, hogy feltekerésnél megrepedjen. Ezután megkenjük baracklekvárral, feltekerjük és hűvös helyre tesszük egy fél órára. Ha lehűlt, felszeleteljük.


Elkészítjük a krémet:

6 lap zselatint hideg vízbe áztatunk.
4 dl tejből egy keveset félreteszünk, a többit felforraljuk.
5 tojás sárgáját 10-14 dkg cukorral és a reszelt narancshéjjal habosra keverünk, hozzáadjuk a lisztet és a félretett tejet.
Ezt a  habot belekeverjük a forrásban lévő tejbe és felfőzzük. Az elkészült krémet lehűtjük annyira, hogy még meleg legyen, de ne forró. A  6 lap hideg vízben áztatott zselatint kivesszük a vízből, kinyomkodjuk belőle a vizet, és belekeverjük a krémbe. 3 dl tejszínt habfixálóval kemény habbá verünk és óvatosan belekeverjük a kihűlt krémbe.
A torta összeállításánál a piskótakorongot egy tálra tesszük és tortagyűrűt helyezünk rá. A piskótát meglocsoljuk a narancs-rum-cukor keverékével, majd ráöntjük a krém egyharmadát. Ezt beborítjuk a lekváros piskótatekercs-szeletekkel.
Ezt is meglocsoljuk narancslével, majd rákenjük a második réteg krémet. Erre újra piskótatekercs + narancslé + harmadik réteg krém kerül. 
Az első és a második réteg krém lehet vastagabb és a harmadik, záró vékonyabb, mert erre még mascarponekrém is kerül. 
Egy napra vagy egy éjszakára hideg helyre tesszük.
Ha összeállt, feldíszítjük.
25 dkg mascarponét elkeverünk 8-10 dkg porcukorral, majd belekeverjük a 3 dl tejszínből felvert habot. Óvatosan összekeverjük, és ezzel a krémmel bevonjuk a tortát.
A díszítéshez használhatunk narancsszeleteket.
Én karácsonyi tortának szántam, ezért mézeskalácsokkal díszítettem. Egy nap után áll össze a torta és a mézeskalács is hozzápuhul a krémhez.
Állagát tekintve a tiramisu tortához hasonlít.
Kellemesen könnyű és intenzíven narancsos, finom torta.


Jó étvágyat a tortához!

2017. november 7., kedd

Banános-csokoládés muffin

                        Banános-csokoládés muffin



Egy elfelejtett kedvenc. Régebben sokat sütöttem, de valamiért leszoktam a muffinok sütéséről, csak a sütőtökös maradt meg, azt sütöttem minden ősszel. Most, hogy írom ezt a blogot, eszembe jutott. Meg is sütöttem gyorsan, majd megállapítottam, hogy kár volt elfelejteni, mert nagyon finom. A muffinok a gyorsan elkészíthető sütemények közé tartoznak. Ha hirtelen édességre vágyunk, pár perc alatt össze lehet dobni, és másnap még a munkába is elvihetjük magunkkal.



Hozzávalók:


20 dkg liszt
2 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál szódabikarbóna
1/4 teáskanál fahéj
3 evőkanál kakaópor
1 tojás
17 dkg barna cukor (fehér is jó, és akár kevesebb is)
1 dl olaj
12,5 dkg tejszínes tej (fele tejszín, fele tej)
3 db közepes banán
Csokicsepp (pépites de chocolat noir) 

Elkészítése:


A száraz hozzávalókat egy tálba szitáljuk (liszt, sütőpor, szódabikarbóna, fahéj, kakaópor).


Egy másik tálba beleütjük a tojást, felhabosítjuk, hozzáadjuk a cukrot, az olajat, a tejszínes tejet és jól összekeverjük. 

Meghámozzuk a banánokat, villával szétnyomkodjuk és ezt is hozzáadjuk. Végül óvatosan belekeverjük a lisztes keveréket és a csokicseppeket.

Muffinkosárkákba töltjük és még a tetejére is szórunk a csokidarabkákból.

160 fokon 30-35 perc alatt készre sütjük (az idő sütőfüggő).

2017. november 2., csütörtök

Sütőtökös-diós muffin

                                 Sütőtökös-diós muffin





Ez az őszi sütemény a kisebbik fiam kedvence. Nagyon sok benne a darált dió, szinte az egész sütemény sütőtökből és dióból áll.  Erre a régi Lajos Mari receptre évekkel ezelőtt találtam rá egy újságban, azóta sütöm.


Hozzávalók 12 darabhoz:


1,3 dl napraforgóolaj
1 biocitrom
250 g sütőtök (sonkatök)
200 g pirított, darált mogyoró (én diót használok)
200 g finomliszt 
1/2 zacskó (1 kk.) sütőpor
1 csapott kk. őrölt fahéj
2 tojás
1 csipet só
100 + 110 g porcukor
1 zacskó vaníliás cukor


A mázhoz és a díszítéshez:



80 g porcukor
1 nagy ek. citromlé
6 szem cukrozott koktélcseresznye


Elkészítése:



A 12 csészés muffinformába muffin papírkosárkákat helyezünk. 

A sütőtököt meghámozzuk, a magos belsejét kikaparjuk, majd lereszeljük.Egy tiszta vászonkendőbe tekerve kinyomjuk a levét (különben eláztatja a tésztát), majd elkeverjük a mogyoróval (dióval).

Összeszitáljuk a lisztet a sütőporral, a fahéjjal, végül hozzáreszeljük a citromhéjat. 

A tojásokat megmossuk, kettéválasztjuk. A tojásfehérjéket egy csipet sóval felverjük, majd 100 g apránként beleszólt porcukorral kemény habbá verjük. A tojások sárgáját habosra keverjük a maradék 110 g porcukorral, a vaníliás cukorral, aztán a vékony sugárban hozzáöntött olajjal.

Eldolgozzuk benne a mogyorós sütőtököt, és több részletben, felváltva a masszába forgatjuk a tojáshabot, valamint a lisztet. 
A masszát a muffinformákba adagoljuk. A sütő középső részén 35-40 percig sütjük 175-180 fokon (sütőfüggő). Nekem légkeverésen 30 perc alatt jó lett. 

A mázhoz az átszitált porcukorhoz adjuk a citromlét és sűrű krémmé keverjük. Egymásra merőleges irányban, evőkanállal, cikcakk irányban haladva „berácsozzuk” vele a muffinok tetejét. Félbevágott cseresznyeszemekkel díszítjük.

A ráccsal együtt tepsire helyezzük a muffinokat , és 15-20 percre betesszük a fakanállal résnyire kitámasztott ajtajú, langyos sütőbe, hogy a máz szép fényesre, keményre száradjon.

Sokáig frissen maradó, finom sütemény. Fogyasztásig jól záródó fém- vagy műanyag dobozban tároljuk.

Jól fagyasztható.









2017. november 1., szerda

Almás- krémes piskóta

                                      Almás-krémes piskóta






Ez a sütemény nagyon ismert, többféle néven megtalálható a neten. Egyszerű recept. Kétféle piskóta, almaszeletek, rajta pudingos-margarinos krém csokimázzal leöntve. A süti finom és jól fagyasztható.


Hozzávalók:

A piskótához:

6 db tojás
6 tetőzött evőkanál liszt
6 tetőzött evőkanál porcukor 
1 evőkanál kakaópor
1 evőkanál rum
1 kg alma

A krémhez:

20 dkg margarin
20 dkg porcukor
1 db vanília ízű puding
3,5 dl tej

A csokimázhoz:

80 g cukor
3 evőkanál kakaópor
3 evőkanál víz
70 g vaj

Elkészítése:

Egy közepes tepsi alját (én 21*37 cm-eset használtam) alufóliával kibéleljük, vékonyan bevajazzuk.
Az almát meghámozzuk és  vékonyra szeleteljük (legyaluljuk), majd szétterítjük az alufólián.

A tojásokból piskótatésztát keverünk. A tojások fehérjét a porcukorral kemény habbá verjük, hozzákeverjük adagolva a tojások sárgáját, majd beleszitáljuk a lisztet és óvatosan, laza mozdulatokkal összekeverjük, hogy ne törjön össze a hab.
A felét az almára öntjük, majd a másik feléhez hozzákeverjük a kakaóport és a rumot. Ráöntjük a sárga masszára, egy kicsit összerázzuk és 175-180 fokon (légkeveréses) 25-30 perc alatt készre sütjük.
Ha kisült, deszkára borítjuk úgy, hogy az almás fele legyen felül.

A krémhez a pudingot a tejjel sűrűre főzzük és többszöri kevergetés mellett lehűtjük.
A margarint a porcukorral habosra keverjük és összekeverjük a kihűlt pudinggal.
A krémet rákenjük az almás piskótára és csokoládémázzal bevonjuk.

A csokimázhoz a cukrot összekeverjük a kakaóporral, a tejjel, felmelegítjük, majd belekeverjük a vajat. 
Én szoktam még étcsokoládét is hozzáadni ha van otthon, de ilyenkor kell még egy kis tej is, mert sűrű lesz a csokitól. Ha szép sima és fényes, akkor öntsük rá a krémre.



















2017. október 23., hétfő

Barackos túrótorta

                                    Barackos túrótorta






Ez a torta az almatorta párja, mivel hasonló a kinézete. A tésztája ugyanaz, a belsejében viszont finom túrókrémbe ágyazott barackok vannak. Mindkét torta olyan, amelyet mindig, minden alkalomra el lehet készíteni, ezért  sok-sok éve sütöm rendszeresen a családomnak és a barátainknak.



Hozzávalók:

A tésztához:

30 dkg liszt
1 csapott kávéskanál sütőpor
12,5 dkg margarin vagy vaj
10 dkg porcukor
1 zacskó vaníliás cukor
1 nagy tojás

A krémhez:

50 dkg túró
1 nagy tojás
20 dkg porcukor
1 zacskó vaníliás cukor (+ egy kevés Bourbon van. cukor)
1 zacskó vaníliaízű puding
500 ml tej
1 doboz felezett barackbefőtt

A tetejére 10 dkg szeletelt mandula.

Elkészítése:

A tészta hozzávalóiból tésztát gyúrunk, és fél órára a hűtőbe tesszük pihentetni.

Egy 28 cm-es tortaformát kivajazunk, lisztezünk.


A krémhez a tojást habosra keverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral. Hozzákeverjük a túrót és a vaníliaízű pudingport. Negyed órára betesszük a hűtőbe pihentetni.


Ha lejárt a fél óra, kivesszük a tésztát a hűtőből, gyúródeszkán kinyújtjuk akkorára, hogy a tortaforma oldala is be legyen borítva kb. a 3/4 részéig. 
A tészta alján arányosan szétterítjük a jól lecsepegtetett felezett barackokat.
A hűtőből kivesszük a krémet és felengedjük fél liter tejjel. Jól elkeverjük és ráöntjük a barackokra.


175 fokon 50-60 percig sütjük (légkeverésen). Az idő a sütőtől is függ. Ha nagyon barnulna, vegyük vissza a hőfokot.
A tortaformában hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, rakjuk a hűtőbe 4-5 órára.





Jó étvágyat a tortához!

2017. október 14., szombat

Kakaós csiga

                               
                               Kakaós csiga








A Lányom kedvenc péksüteménye volt kisiskolás korában, sőt még azután is. Felnőtt korában tőle kaptam ezt a receptet. A neten biztosan sokféle kakaós csiga recept található, de bevallom őszintén, hogy soha nem is kerestem más receptet, mert ez bevált. A leveles tésztából készült csiga elkészítése még foglalkoztat. Azt még meg szeretném sütni.

Hozzávalók: 

A tésztához:

50 dkg liszt
7 dkg puha (gyengén olvasztott) vaj
1 zacskó szárított élesztő
3 dl tej
1 tojás sárgája
4 evőkanál cukor
1 mokkáskanál só


A töltelékhez:


1 csésze cukor
3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
1-2 evőkanál vaj

Sütés közben a locsoláshoz:


1,5 dl tej
1 evőkanál vaj

Elkészítése:

A tészta hozzávalóit dagasztjuk, kelesztjük, majd 25*50 cm-es lappá nyújtjuk. Megkenjük 1-2 evőkanál olvasztott vajjal, majd megszórjuk a cukor és  a kakaó keverékével. Szorosan felcsavarjuk, majd 2-2,5 cm vastag szeletekre vágjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük  és 175 fokon (légkeveréses) 25-30 percig sütjük.

Félidőben, amikor színt kaptak a csigák, forró tej-vaj keverékével meglocsoljuk.

A kész, kihűlt kakaós csiga jól fagyasztható.




2017. október 10., kedd

Eperhabos torta


                                                                    Eperhabos torta






Az epertortákat  általában áprilisban, májusban, az eperszezon idején szoktam sütni. Akkor van a kisebbik fiam születés- és névnapja.  Ez volt az első kedvenc tortája. Már óvodásként odaírta a nevét a torta mellé, tehát adva volt, hogy ezt kellett sütnöm. Azóta több fajta epertortát sütöttem, az epret is már könnyebb beszerezni minden évszakban. A többi piros bogyós gyümölccsel mindig nagy kedvenc.



Hozzávalók:

A piskótához:

4 tojás
4 tetőzött ek. cukor
4 tetőzött ek. liszt
4 tetőzött ek. őrölt mandula


A krémhez:

1,5 tasak őrölt fehér zselatin
300 g eper
75 g cukor
1 vaníliás cukor
1 ek. citromlé
375 ml tejszín

A krém tetejére:

700 g eper
cukor

A bevonathoz:

1 tasak piros tortazselé
1 csapott ek. cukor
250 ml eperlé

250 ml tejszín
1 tasak tejszínszilárdító
1 tasak vaníliás cukor

Elkészítés:

4 tojásfehérjét kemény habbá verünk, 4 ek. cukrot, csipet sót verünk hozzá. 4 tojássárgáját belekeverünk és tovább habosítjuk. 4 ek. lisztet átszitálunk, majd 4 ek. őrölt mandulával együtt beleforgatjuk a krémbe. A tésztát kikent, sütőpapírral bélelt tortaformába (kb. 28 cm) töltjük és a 175-180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük (kb. 20 perc).

A kihűlt tortalapot egy tálra tesszük és ráhelyezünk egy papírral bélelt tortakarikát.

1 tasak őrölt, fehér zselatint 3 ek. hideg vízzel elkeverünk, 10 percig áztatjuk.

300 g epret megmosunk, lecsöpögtetjük, szárát eltávolítjuk és pépesítjük. 75 g cukrot, 1 tasak vaníliás cukrot, 1 ek. citromlevet keverünk hozzá. 
A zselatint keverés közben addig melegítjük, amíg elolvad, majd az eperpüréhez adjuk.
Amint a massza sűrűsödni kezd, 375 ml tejszínt kemény habbá verünk, beleforgatjuk.
Az eperhabot a tortakarikában lévő tortalapra öntjük, elsimítjuk és hideg helyre tesszük.

700 g epret megmosunk, lecsöpögtetjük, szárát eltávolítjuk, a szemeket félbevágjuk. Kevés cukorral megszórjuk, egy ideig állni hagyjuk, majd szűrőbe tesszük és a levét felfogjuk.

Az eperlevet vízzel 250 ml-re feltöltjük.
1 tasak piros tortazseléből 1ek. cukorral, 250 ml eperlével a tasakon lévő leírás szerint bevonatot készítünk, majd az eperre ráöntjük.

250 ml tejszínt 1/2 percig verünk, 1 tasak tejszinszilárdítót, 1 tasak vaníliás cukrot szórunk bele és kemény habbá verjük, fogazott csőrű nyomózsákba töltjük, a torta oldalát körbe, függőleges vonalakkal díszítjük.



 

Áfonyás muffin


                                          Áfonyás muffin









Több fajta muffint sütöttem, de csak az áfonyás és a sütőtökös maradt meg, azt sütöm többször. Most az áfonyásról írok. Donna Haynek volt régebben egy televíziós sorozata, onnan mentettem el ezt a receptet. Az áfonyát ősszel szoktam megvenni a piacon és azt fagyasztom le. Ehhez a sütihez az apró szemű áfonya jobb. Keményebb és szebben mutat a sütiben.



Hozzávalók 12 darab muffinhoz:


2,5 csésze liszt
1 csapott evőkanál sütőpor
1 csésze kr.cukor
1/2 csésze olaj
1/2 csésze tej
1 tojás
1 tk. vaníliaesszencia
30 dkg mirelit áfonya


Elkészítése:

1 db tojást habosra keverünk a kristálycukorral, hozzákeverjük az olajat, a tejet, majd beleszitáljuk a sütőporos lisztet.
Ezzel is jól elkeverjük. Kivesszük a mélyhűtőből az áfonyát és óvatosan belekeverjük a masszába. 

Muffinformákba töltjük és még a tetejére is rakunk elszórtan az áfonyaszemekből.

180 fokon, 30-35 percig sütjük.