Szedres-áfonyás mindenmentes, nyers vegán torta
Ez a torta a sok gyümölcstől és a kókuszkrémtől nagyon finom és még a 4. napon is élvezhető. Fagyasztás után felengedve is olyan, mint frissen, ezért érdemes nagyobb adagot elkészíteni belőle és egy-egy szeletet lefagyasztani. Frissen nem esik össze, nem lesz puha, kiválóan szeletelhető.
Hozzávalók:
Az alaphoz:
1,5 csésze mandula (blansírozott, szárított)
1,5 csésze kimagozott datolya
Csipet só
A krémhez:
30 dkg kesudió (5-6 órára vagy egy éjszakára beáztatni)
6 ek. citromlé
1,5 citrom reszelt héja
8 ek. kókuszolaj
4 ek. agávé- vagy juharszirup
40 dkg fagyasztott szeder
15 dkg + 5 dkg fagyasztott áfonya (nagy szemű)
20 dkg kókuszkrém (100 %-os, bio)
A díszítéshez:
Áfonya, szárított-aprított áfonya, kókuszpehely vagy kókuszreszelék, ehető virágok
Elkészítése:
Egy 22 cm-es tortaforma aljába sütőpapírt teszünk.
A datolyát megmossuk és 1-2 percig állni hagyjuk forró vízben. Egy késes aprítóba száraz mandulát teszünk, apróra daraboljuk, majd hozzáadjuk a datolyát és a sót.
Addig aprítjuk, amíg morzsás lesz és már egy kicsit ragad.
Kiszedjük a masszát az aprítóból és belenyomkodjuk a tortaforma aljába. Amíg elkészül a krém, betesszük a mélyhűtőbe.
A krémhez először elkészítünk egy szeder-áfonya mártást.
40 dkg fagyasztott szedret és 5 dkg fagyasztott áfonyát beleteszünk egy lábosba, kevés vizet öntünk hozzá, 1-2 percig főzzük, botmixerrel turmixoljuk, majd egy szűrőn átpasszírozzuk, hogy ne legyen benne a szeder magja.
A gyümölcskrémhez adunk 1 ek. citromlevet, 1 ek. agávészirupot és félretesszük hűlni.
Elkezdjük összeállítani a krémet.
Egy késes aprítóba beletesszük a kesudiót, a megmaradt citromlevet és agávészirupot, a reszelt citromhéjat és a kókuszolajat. Addíg pépesítjük, amíg krémes állagú lesz. Ez elég sokáig eltarthat, a gép erősségétől is függ.
Közben a tasakos kókuszkrémet meleg vízbe állítjuk, hogy félig megpuhuljon.
Ha a krémünk már elég krémes, felváltva hozzáadagoljuk a szedres-áfonyás gyümölcspépet és a kókuszkrémet. Legvégül hozzáadjuk a 15 dkg fagyasztott áfonyát.
A kész krémet az alap tetejére öntjük és visszatesszük 2-3 órára a mélyhűtőbe. Addigra jól megköt, de még nem fagy meg.
Díszíthetjük friss áfonyával, szederrel, szárított áfonyaporral, kókuszpehellyel, kókuszreszelékkel, ehető virágokkal.
A torta finom kókuszos, gyümölcsös ízét mindvégig megtartja, frissen is és még több naposan is gyönyörűen szeletelhető.
Jó étvágyat a tortához!
Fantasztikus vagy Évi! :) Ez a torta hihetetlenül jól néz ki! Nemsokára elkészítem! <3
VálaszTörlésKedves vagy Marcsi, köszönöm! Örülök, hogy tetszik! :)
VálaszTörlés