2017. október 23., hétfő

Barackos túrótorta

                                    Barackos túrótorta






Ez a torta az almatorta párja, mivel hasonló a kinézete. A tésztája ugyanaz, a belsejében viszont finom túrókrémbe ágyazott barackok vannak. Mindkét torta olyan, amelyet mindig, minden alkalomra el lehet készíteni, ezért  sok-sok éve sütöm rendszeresen a családomnak és a barátainknak.



Hozzávalók:

A tésztához:

30 dkg liszt
1 csapott kávéskanál sütőpor
12,5 dkg margarin vagy vaj
10 dkg porcukor
1 zacskó vaníliás cukor
1 nagy tojás

A krémhez:

50 dkg túró
1 nagy tojás
20 dkg porcukor
1 zacskó vaníliás cukor (+ egy kevés Bourbon van. cukor)
1 zacskó vaníliaízű puding
500 ml tej
1 doboz felezett barackbefőtt

A tetejére 10 dkg szeletelt mandula.

Elkészítése:

A tészta hozzávalóiból tésztát gyúrunk, és fél órára a hűtőbe tesszük pihentetni.

Egy 28 cm-es tortaformát kivajazunk, lisztezünk.


A krémhez a tojást habosra keverjük a porcukorral és a vaníliás cukorral. Hozzákeverjük a túrót és a vaníliaízű pudingport. Negyed órára betesszük a hűtőbe pihentetni.


Ha lejárt a fél óra, kivesszük a tésztát a hűtőből, gyúródeszkán kinyújtjuk akkorára, hogy a tortaforma oldala is be legyen borítva kb. a 3/4 részéig. 
A tészta alján arányosan szétterítjük a jól lecsepegtetett felezett barackokat.
A hűtőből kivesszük a krémet és felengedjük fél liter tejjel. Jól elkeverjük és ráöntjük a barackokra.


175 fokon 50-60 percig sütjük (légkeverésen). Az idő a sütőtől is függ. Ha nagyon barnulna, vegyük vissza a hőfokot.
A tortaformában hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, rakjuk a hűtőbe 4-5 órára.





Jó étvágyat a tortához!

2017. október 14., szombat

Kakaós csiga

                               
                               Kakaós csiga








A Lányom kedvenc péksüteménye volt kisiskolás korában, sőt még azután is. Felnőtt korában tőle kaptam ezt a receptet. A neten biztosan sokféle kakaós csiga recept található, de bevallom őszintén, hogy soha nem is kerestem más receptet, mert ez bevált. A leveles tésztából készült csiga elkészítése még foglalkoztat. Azt még meg szeretném sütni.

Hozzávalók: 

A tésztához:

50 dkg liszt
7 dkg puha (gyengén olvasztott) vaj
1 zacskó szárított élesztő
3 dl tej
1 tojás sárgája
4 evőkanál cukor
1 mokkáskanál só


A töltelékhez:


1 csésze cukor
3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
1-2 evőkanál vaj

Sütés közben a locsoláshoz:


1,5 dl tej
1 evőkanál vaj

Elkészítése:

A tészta hozzávalóit dagasztjuk, kelesztjük, majd 25*50 cm-es lappá nyújtjuk. Megkenjük 1-2 evőkanál olvasztott vajjal, majd megszórjuk a cukor és  a kakaó keverékével. Szorosan felcsavarjuk, majd 2-2,5 cm vastag szeletekre vágjuk.
Sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük  és 175 fokon (légkeveréses) 25-30 percig sütjük.

Félidőben, amikor színt kaptak a csigák, forró tej-vaj keverékével meglocsoljuk.

A kész, kihűlt kakaós csiga jól fagyasztható.




2017. október 10., kedd

Eperhabos torta


                                                                    Eperhabos torta






Az epertortákat  általában áprilisban, májusban, az eperszezon idején szoktam sütni. Akkor van a kisebbik fiam születés- és névnapja.  Ez volt az első kedvenc tortája. Már óvodásként odaírta a nevét a torta mellé, tehát adva volt, hogy ezt kellett sütnöm. Azóta több fajta epertortát sütöttem, az epret is már könnyebb beszerezni minden évszakban. A többi piros bogyós gyümölccsel mindig nagy kedvenc.



Hozzávalók:

A piskótához:

4 tojás
4 tetőzött ek. cukor
4 tetőzött ek. liszt
4 tetőzött ek. őrölt mandula


A krémhez:

1,5 tasak őrölt fehér zselatin
300 g eper
75 g cukor
1 vaníliás cukor
1 ek. citromlé
375 ml tejszín

A krém tetejére:

700 g eper
cukor

A bevonathoz:

1 tasak piros tortazselé
1 csapott ek. cukor
250 ml eperlé

250 ml tejszín
1 tasak tejszínszilárdító
1 tasak vaníliás cukor

Elkészítés:

4 tojásfehérjét kemény habbá verünk, 4 ek. cukrot, csipet sót verünk hozzá. 4 tojássárgáját belekeverünk és tovább habosítjuk. 4 ek. lisztet átszitálunk, majd 4 ek. őrölt mandulával együtt beleforgatjuk a krémbe. A tésztát kikent, sütőpapírral bélelt tortaformába (kb. 28 cm) töltjük és a 175-180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük (kb. 20 perc).

A kihűlt tortalapot egy tálra tesszük és ráhelyezünk egy papírral bélelt tortakarikát.

1 tasak őrölt, fehér zselatint 3 ek. hideg vízzel elkeverünk, 10 percig áztatjuk.

300 g epret megmosunk, lecsöpögtetjük, szárát eltávolítjuk és pépesítjük. 75 g cukrot, 1 tasak vaníliás cukrot, 1 ek. citromlevet keverünk hozzá. 
A zselatint keverés közben addig melegítjük, amíg elolvad, majd az eperpüréhez adjuk.
Amint a massza sűrűsödni kezd, 375 ml tejszínt kemény habbá verünk, beleforgatjuk.
Az eperhabot a tortakarikában lévő tortalapra öntjük, elsimítjuk és hideg helyre tesszük.

700 g epret megmosunk, lecsöpögtetjük, szárát eltávolítjuk, a szemeket félbevágjuk. Kevés cukorral megszórjuk, egy ideig állni hagyjuk, majd szűrőbe tesszük és a levét felfogjuk.

Az eperlevet vízzel 250 ml-re feltöltjük.
1 tasak piros tortazseléből 1ek. cukorral, 250 ml eperlével a tasakon lévő leírás szerint bevonatot készítünk, majd az eperre ráöntjük.

250 ml tejszínt 1/2 percig verünk, 1 tasak tejszinszilárdítót, 1 tasak vaníliás cukrot szórunk bele és kemény habbá verjük, fogazott csőrű nyomózsákba töltjük, a torta oldalát körbe, függőleges vonalakkal díszítjük.



 

Áfonyás muffin


                                          Áfonyás muffin









Több fajta muffint sütöttem, de csak az áfonyás és a sütőtökös maradt meg, azt sütöm többször. Most az áfonyásról írok. Donna Haynek volt régebben egy televíziós sorozata, onnan mentettem el ezt a receptet. Az áfonyát ősszel szoktam megvenni a piacon és azt fagyasztom le. Ehhez a sütihez az apró szemű áfonya jobb. Keményebb és szebben mutat a sütiben.



Hozzávalók 12 darab muffinhoz:


2,5 csésze liszt
1 csapott evőkanál sütőpor
1 csésze kr.cukor
1/2 csésze olaj
1/2 csésze tej
1 tojás
1 tk. vaníliaesszencia
30 dkg mirelit áfonya


Elkészítése:

1 db tojást habosra keverünk a kristálycukorral, hozzákeverjük az olajat, a tejet, majd beleszitáljuk a sütőporos lisztet.
Ezzel is jól elkeverjük. Kivesszük a mélyhűtőből az áfonyát és óvatosan belekeverjük a masszába. 

Muffinformákba töltjük és még a tetejére is rakunk elszórtan az áfonyaszemekből.

180 fokon, 30-35 percig sütjük.

2017. szeptember 27., szerda

Almarózsás pite

                                       Almarózsás pite





A torta nagyon látványos, a krém finom narancsízű. Az almák szeleteléséhez egy jó minőségű, éles szeletelő szükséges. A receptet innen néztem. 

Hozzávalók:

A tésztához:

125 g vaj
70 g porcukor
1 zacskó vaníliás cukor
1 tk. reszelt narancshéj
100 g finomra őrölt mandula
150 g liszt

A krémhez:

400 ml tej
100 ml fehérbor
3 tojás sárgája
1 tk. vaníliakivonat
1 tk. reszelt narancshéj
6 ek. cukor
4 tetőzött ek. liszt

Kemény húsú almák.
Baracklekvár az almák lekenéséhez.

Elkészítése:

22-24 cm-es piteformát kivajazunk, kilisztezünk. 

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és kibéleljük vele a piteformát. 
Letakarjuk sütőpapírral és berakjuk a hűtőszekrénybe addig amíg  elkészítjük a krémet.
A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral. Hozzáadjuk a vaníliakivonatot, a reszelt narancshéjat,  a lisztet és egy kevés tejet. A  maradék tejet a borral felforraljuk, majd  a tojásos krémet belekeverjük, és sűrű krémmé főzzük. 
Amíg a krém hűl, megpucoljuk az almákat. Zöldséghámozóval vékony, körkörös, hosszú csíkokat vágunk az almából. Rózsákat formázunk belőle.
A lehűlt tésztába beleöntjük a krémet, majd körberakjuk az almarózsákkal. Az almák tetejét vékonyan megkenjük felmelegített baracklekvárral.
180 fokon addig sütjük, amíg aranybarna színű lesz a tészta és az alma.

Hidegen tálaljuk.




2017. szeptember 25., hétfő

Csokis kifli

                                                          Csokis kifli






Régóta kerestem egy finom csokis kifli receptet. Limara oldalán találtam rá. Limara Turbó csokis kiflijét sütöttem meg kisebb változtatással. Narancslekvár helyett baracklekvárt használtam, amit nem kevertem össze a száraz hozzávalókkal, hanem a lekvárt kentem rá a tésztára, majd utána szórtam rá a csokis, kakaós tölteléket. Az ízek harmóniája csodás! A tonkabab, a kandírozott narancs és a keserű csokoládé különlegesen finom ízt ad a kifliknek. A receptet innen néztem.


Hozzávalók a tésztához:

600 g finomliszt
1 tk. só
70 g cukor 
1 nagy tojás
3 dl tej
70 g olvasztott vaj
3,5 dkg élesztő

Hozzávalók a töltelékhez:

120 g étcsokoládé (60-70%-os)
2 ek. kakaópor (natúr)
70 g cukor
1ek. kandírozott narancs (kandírozott  bio narancshéjjal is finom)
1/3 tonkabab lereszelve (elhagyható, de különlegesen finom ízt ad a kiflinek)
Barack- vagy narancslekvár

Lekenéshez 1 tojás.

Elkészítés:

A 3 dl langyos tejhez hozzáadunk 1 kk. cukrot (a 70 g cukorból vesszük el) és a 3,5 dkg élesztőt és felfuttatjuk.

A liszthez keverjük a megmaradt cukrot, sót, olvasztott vajat, a tojást és a felfuttatott élesztőt. Robotgép dagasztófejével addig dagasztjuk, amíg a tészta hólyagos lesz és elválik az edény falától.
Ezt a műveletet elvégezhetjük kenyérsütő géppel is.
Állni hagyjuk, amíg a tészta kétszeresére megkel. 

Amíg a tészta kel, elkészítjük a tölteléket. 
A lekvár kivételével késes aprítóba tesszük a hozzávalókat és finomra őröljük.

A megkelt tésztát 4 egyenlő részre osztjuk és vékony kör alakú lappá nyújtjuk.

Az egyik lapot megkenjük vékonyan lekvárral és megszórjuk a csokis, kakaós töltelék felével. A 2. tésztát is megkenjük vékonyan lekvárral és a lekváros felével ráborítjuk a töltelékre. Sodrófával óvatosan rásimítjuk, hogy stabilan ráragadjon. 16 db egyenlő cikkre vágjuk. A szélesebb részét egy kicsit széltében megnyújtjuk és óvatosan feltekerjük, vigyázva, hogy a csokis töltelék ne folyjon ki az oldalán.

A másik két tésztával is megismételjük ezt a folyamatot.

A feltekert kifliket tojással megkenjük.

Kb. 175-180 fokos légkeveréses sütőben 15-20 perc alatt megsütjük. A sütési idő és hőfok sütőfüggő! 
 

2017. szeptember 21., csütörtök

Almatorta

                                  Almatorta




                                                                                                                                                                                                                                                                                                                       
Ezt a tortareceptet sok-sok éve már, hogy kaptam a német nagynénimtől. Azóta sütöm a családomnak és a barátaimnak. Kívülről nem tűnik különlegesnek, viszont annál finomabb. Almadarabok egy narancsízű zselébe ágyazva, rajta puha omlós hab. Egy könnyű, finom torta.


Hozzávalók:

A tésztához:

30 dkg liszt
1 csapott kávéskanál sütőpor
12,5 dkg margarin vagy vaj
10 dkg porcukor
1 zacskó vaníliás cukor
1 nagy tojás

A tészta tetejére:

5-6 db Golden alma
1 zacskó vaníliaízű puding
1 evőkanál cukor
2,5 dl szénsavas Schweppes orange
2,5 dl víz

A krémhez:

3 egész tojás
8 dkg cukor
1 zacskó vaníliás cukor
1 kis doboz tejföl (175 g)

Elkészítés:

A tészta hozzávalóiból tésztát gyúrunk, és fél órára a hűtőszekrénybe tesszük pihentetni.

Egy 26-28 cm-es tortaformát kivajazunk, lisztezünk.

Megpucoljuk az almákat, és negyedekbe, ill. egy picit kisebbre vágjuk. 

Ha lejárt a fél óra, kivesszük a tésztát a hűtőből, gyúródeszkán kinyújtjuk akkorára, hogy a tortaforma oldala is be legyen borítva kb. a 3/4 részéig. Visszatesszük a tortaformát a tésztával a hűtőbe, amíg elkészítjük a zselét.

1 zacskó vaníliapudingot beleszórunk egy lábosba, összekeverjük 1 evőkanál cukorral, majd ráöntjük a szénsavas narancslevet és a vizet. Folyamatosan keverve felfőzzük, majd hagyjuk langyosra hűlni (ne legyen darabos, sima, kenhető legyen).

Amíg a zselé hűl, kivesszük a tésztát a hűtőből, és telerakjuk az alját az almadarabokkal. Ráöntjük a zselét úgy, hogy mindenhol befedje.

175 fokra (légkeveréses) előmelegített sütőbe tesszük 30 percre. Ha időközben nagyon barnulna a tészta széle, vegyük vissza a hőfokot akár 160 fokra. Ez sütőfüggő.

Miközben sül a tortánk, készítsük el a krémet.

3 tojás sárgáját habosra keverjük 8 dkg cukorral és 1 zacskó vaníliás cukorral, majd hozzáadjuk óvatosan a tejfölt. A tojásfehérjét kemény habbá verjük. Egy kanál fehérjehabot hozzáadunk a krémhez, elkeverjük, és csak azután keverjük szép lassan óvatosan hozzá a többi habot (ezt már fakanállal)

Ha lejárt a fél óra, kivesszük a tortát a sütőből, rákanalazzuk a habot és visszatesszük még 30 percre sütni. Ezt is 175 fokon. Ha esetleg itt is nagyon barnulna a hab, csökkentsük a hőfokot.

Ha megsült, vegyük ki a sütőből, és szórjuk meg pirított, szeletelt mandulával vagy szeletelt dióval. 

A formában hagyjuk 1-2 órát hűlni, amíg összeáll, utána csatoljuk le a tortakarikát. Ha teljesen kihűlt, akkor tehetjük csak a hűtőbe. Ez több óra. 



Jó étvágyat a tortához!



2017. szeptember 16., szombat

Fügés-áfonyás mindenmentes, nyers vegán torta

Fügés-áfonyás nyers vegán torta

 




Születésnapoztunk és névnapoztunk a hétvégén. Mivel a családunkban vannak vegán étkezők, sütöttem egy nyers vegán tortát. Áfonya- és fügeszezon van, ezért esett erre a választásom. Ezt a receptet már egy éve elmentettem, azóta készültem megsütni. Örülök, hogy végül rászántam magam. Nagyon finom, jó állagú torta. A chiamagtól szépen megköt és jól szeletelhető. 

Hozzávalók:

Az alaphoz:

1 csésze pisztácia
Fél csésze makadámdió (sima diót használtam)
Fél csésze kimagozott datolya (9-10)
1 teáskanál fahéj
Fél teáskanál szerecsendió
Fél teáskanál tengeri só

A krémhez:

1 és fél csésze kesudió (éjszakára beáztatni)
1 csésze kókuszkrém
Fél csésze kókuszolaj
Fél csésze vegán joghurt
Fél csésze juharszirup
Negyed csésze chiamag
1 tk citromhéj
1 tk vaníliabab-kivonat
2 érett füge
1 csésze fagyasztott áfonya

A díszítéshez:
friss, érett füge, aprított pisztácia, friss áfonya és kókuszpehely.

Elkészítése:

Egy 20-22 cm-es tortaforma aljába sütőpapírt teszünk. A pisztáciát, a datolyát és a diót forró vízben jól megmossuk. A kimagozott datolyát hagyhatjuk 1-2 percig ázni a vízben.
A tortaalap összes hozzávalóját a fűszerekkel együtt belerakjuk egy késes aprítóba. Addig aprítjuk, amíg apró morzsás lesz és már egy kicsit ragad. Kivesszük az aprítóból és belenyomkodjuk a tortaforma aljába. Betesszük a mélyhűtőbe.

A krém hozzávalóit tegyük a késes aprítóba és addig dolgoztassuk a gépet, amíg a krém sima, krémes állagú lesz. Ez elég sokáig tart, a gép erősségétől is függ. Az alap úgy szép, ha egy kicsit darabos, de a krémnek simának kell lennie.
Öntsük a krémet az alap tetejére és tegyük vissza 2-3 órára a mélyhűtőbe. Tálalás előtt fél órával vegyük ki. (Én 2 órát hagytam a mélyhűtőben, ennyi idő alatt jól megkötött, de nem fagyott meg.)
Díszítsük felvágott fügével, aprított pisztáciával, friss áfonyával és kókuszpehellyel. 

Az érdekessége ennek a tortának az, hogy amíg a legtöbb nyers tortát vissza kell fagyasztani, ezt nem szükséges, mert a chiamag megköti, és gyönyörűen szeletelhető.








Meggyes túrótorta


Meggyes túrótorta






Ezt a tortát sok-sok éve sütöm. Egyszerű alapanyagokból, gyorsan elkészíthető. A mandulás piskóta, a tejszínes túró és a meggy tökéletes ízharmónia.
A tésztát 4 tojásos piskótával írom, de el lehet készíteni kevesebbel is, ha valaki vékonyabbra szeretné. A recept végén írok egy sütés nélküli tésztaalapot is azoknak, akik gyorsabban szeretnék elkészíteni.

Hozzávalók:


A piskótához:


4 db tojás
4 tetőzött evőkanál cukor
4 tetőzött evőkanál liszt
4 tetőzött evőkanál hámozott, őrölt mandula

A túrókrémhez:


200 g túró
60 g cukor
1 zacskó vaníliás cukor
3 evőkanál citromlé
250 ml tejszín
1 zacskó habfixáló

A krém tetejére:


Kb. 600-700 g meggy (én meggybefőttel készítem)
2 tasak világos tortazselé
1-2 evőkanál cukor
500 ml meggylé

A tetejére durvára reszelt fehér csokoládé


Elkészítés:


4 tojásfehérjét kemény habbá verünk, 4 evőkanál cukrot, csipet sót verünk hozzá, 4 tojás sárgáját belekeverünk és tovább habosítjuk. 4 evőkanál lisztet átszitálunk, majd 4 evőkanál őrölt mandulával együtt beleforgatjuk a krémbe.


A tésztát kikent, sütőpapírral bélelt tortaformába (kb. 28cm) töltjük és a 175-180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük.(Kb. 20 perc)
A kihűlt tortalapot egy tálra tesszük és ráhelyezünk egy tortakarikát.
A krémhez 200g túrót 60 g cukorral, 1 zacskó vaníliás cukorral, 3 evőkanál citromlével összekeverünk.


250 ml tejszínt fél percig verünk, 1 zacskó habfixálót beleszórunk, kemény habbá verjük, a túrókrémbe beleforgatjuk és a kész krémet a tortalapra rákenjük.
Kb. 600-700 g meggyet lecsöpögtetünk, levét felfogjuk és 500 ml meggylevet félreteszünk a zseléhez.

A meggyet a túrókrém tetején elosztjuk.
2 tasak világos tortazseléből 1-2 evőkanál cukorral, 500 ml meggylével a tasakon lévő előírás szerint bevonatot készítünk, a meggyre ráöntjük, dermedni hagyjuk.
A tortát 1-2 órára hűtőszekrénybe állítjuk.
Tálalás előtt a tortakarikát eltávolítjuk, a torta tetejének a szélét durvára reszelt fehér csokoládéval megszórjuk.

Tészta sütés nélkül:

175 g babapiskótát egy nylonzacskóban sodrófával szétnyomjuk, 125 g puha vajjal összegyúrjuk. Egy tálra tortakarikát teszünk és belenyomkodjuk a piskótamasszát.









2017. szeptember 5., kedd

Lazac

                                                                    Alufóliában sült lazac









Most egy nagyon egyszerű, könnyen elkészíthető, de annál finomabb receptet hoztam. Még egy kezdő fiatal  "szakács" is gyorsan elkészítheti.




Hozzávalók:

1 szelet bőrös lazac
1-2 darab koktélparadicsom
4-6 darab olívabogyó
citrom
só, bors, szárított oregánó
1 szál friss oregánó (opcionális)



A lazacszeletek mindkét oldalát bekenjük olívaolajjal. Sózzuk, borsozzuk, oregánót szórunk rá, majd néhány csepp citromot. Ha van otthon biocitromunk, akkor a héjából is reszelhetünk rá. Attól még finomabb az íze. Rápakoljuk a zöldségeket és a friss oregánót. 


Alufóliába csomagoljuk. 180 fokon (légkeverés) 25 percig sütjük, majd az alufóliát szétnyitjuk és még 5-10 percig pirítjuk. Ha megsült, egy lapáttal elválasztjuk a bőrétől (nagyon könnyen elválik), majd tálra tesszük.



Párolt zöldséget és vadrizst kínálhatunk hozzá.



A párolt zöldséghez cukkinit, sárgarépát, póréhagymát julienre szeletelünk (ha van julienne szeletelőnk, pár perc alatt kész), kevés olívaolajon roppanósra párolunk, majd megszórjuk metélőhagymával.




Jó étvágyat!

2017. szeptember 4., hétfő

Húsos piték

                                                                         Húsos piték 










Családunk kedvence lett ez a pite. Hamar elkészül. Amíg a kenyérsütő gép megdagasztja a tésztát, addig elkészíthetjük a húsos tölteléket, és amíg a sütőben sül a pite, egy köretet is készíthetünk hozzá. Tálalhatjuk párolt zöldséggel és különböző mártásokkal, salátával vagy paradicsomos salsával. Nálunk a paradicsomos salsa a kedvenc.

Hozzávalók:

Kenyérkosárkák                                

1 csésze melegvíz
2 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál citromlé
1 teáskanál cukor
1 gerezd fokhagyma (tetszőleges)
1 teáskanál só
3 1/2 csésze fehér finomliszt
1 1/2 teáskanál szárított élesztő

Hústöltelék

2 evőkanál olívaolaj
1 apróra vágott nagyobb hagyma
1 gerezd zúzott fokhagyma
400 g darált marhahús vagy vegyes mix
1/2 csésze  paradicsomszósz
2 evőkanál paradicsompüré
1/2 csésze  víz
só, bors, oregánó, kakukkfű, majoranna, petrezselyem, ízlés szerint
2 evőkanál reszelt parmezán sajt
1 tojás
magok a tetejére

Elkészítése:

A hozzávalókat a listán szereplő sorrendben rakjuk a kenyérsütő gépbe és kapcsoljuk be a dagasztás programot. Ha nincs kenyérsütőgépünk, a kézi mixer dagasztó fejével is bedagaszthatjuk a tésztát. Dagasztás után hagyjuk kétszeresére kelni. Amíg  gép dagaszt és a tésztánk megkel, készítsük el a tölteléket.
Olívaolajon pirítsuk meg a felaprított hagymát, rakjuk hozzá a fokhagymát, pirítsuk még egy kis ideig, de ne sokáig, mert a fokhagyma ha megég, keserű lesz. Ezt követően tegyük hozzá a darált húst és kevergessük folyamatosan, míg elfő a leve.
Adjuk hozzá a sűrített paradicsomot, a paradicsomszószt, a vizet, a fűszereket és a petrezselymet. Fedjük le és pároljuk tovább lassú tűzön. 25 perc elteltével vegyük le a fedőt és főzzük tovább, míg a leve el nem fő.
Az elkészült tölteléket tegyük tálba, hagyjuk kihűlni, majd keverjük hozzá a parmezán sajtot és a tojást.
A tésztát nyújtsuk ki körülbelül 0,5 cm vastagra. 10 és 5 cm-es szaggatóval vágjunk ki 12-12 korongot. 
Olajozzuk ki a muffinformát. A nagyobb tésztakorongokat nyomkodjuk a formákba, majd töltsük meg a töltelékkel. A tészták peremét vizezzük be, s a kisebb korongokat tegyük a tetejükre. A széleket gondosan nyomkodjuk össze. Kenjük meg a táskákat tejjel és szórjuk meg magokkal. Én mákkal és szezámmaggal szórtam meg, de ez variálható.
Süssük 200-220 fokon 20-25 percig, amíg aranybarna nem lesz (Sütőfüggő).


Jó étvágyat!