2020. szeptember 4., péntek

Szilvás pite

    Szilvás pite


    


Még javában tart a szilvaszezon, most érdemes elkészíteni ezt a pitét. Akinek sok szilvája van, érdemes lefagyasztani, mert így egész évben lehet belőle sütni. Már többször készítettem fagyasztott szilvával, nagyon finom úgy is. 
A sütemény tésztája a piskóta laza, könnyed tésztájához hasonló, ízre finomabb, jobban illik a szilvához.
Érdemes megvárni, amíg kihűl, mert úgy sokkal szebben szeletelhető.
                                                                    

Hozzávalók:

35 dkg liszt
10 g sütőpor
3 db tojás
24 dkg porcukor
1 zacskó vaníliás cukor
70 ml olaj
3 dl tej
1 kg szilva
Fahéjas porcukor


Elkészítése:

Egy 25*35 cm-es tepsit kivajazunk vagy sütőpapírral kibélelünk.* Én most egy kisebb méretű tepsit használtam, így maradt egy kis tésztám, amit beleöntöttem a képen látható szív alakú kerámia sütőformába.


A szilvákat megmossuk, kimagozzuk, a kisebbeket félbe, a nagyobbakat negyedekbe vágjuk. 
A lisztet átszitáljuk és belekeverjük a sütőport. A tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjét egy tálban egy csipet sóval és 4 dkg porcukorral kemény habbá verjük. A tojások sárgáját egy másik tálban krémesre keverjük a 20 dkg porcukorral és a vaníliás cukorral. Lassan adagolva hozzákeverjük az olajat, tovább krémesítve a krémet, majd a tejet. Végül a sütőporos lisztet és a keményre felvert tojásfehérjét felváltva, óvatosan, lazán belekeverjük. 
Az előkészített sütőformába beleöntjük a tésztát, egyenletesen elsimítjuk, és telerakjuk a szilvadarabokkal.
175 fokon (légkeveréses) 40-45 percig sütjük. 
A légkeveréses sütési mód és a hőfok is sütőfüggő.
A kihűlt süteményt fahéjas porcukorral megszórjuk.


*Én a tepsit a két rövidebb oldalát szabadon hagyva sütőpapírral béleltem ki. A rövidebb oldalakat kivajaztam és megszórtam liszttel. Az elkészült süteményt a forma két hosszabb oldalán lévő sütőpapírral könnyen ki tudtam emelni. A süteményt hűtőrácson hagytam kihűlni és utána szeleteltem. 


Jó sütögetést mindenkinek! 







2020. július 17., péntek

Barackos pite egressel


     Barackos pite egressel


Ez a barackos pite a Dióhabos almás pitéhez hasonlóan készült az eredeti recept szerint.  Szeretem ezt a receptet, mert többféle gyümölccsel is elkészíthető. Készítettem már almával,  szilvával, barackkal és most a félbevágott barackok közé egres is került. 
Azoknak ajánlom ezt a pitét, akik szeretik a friss, lédús gyümölcsökből készült süteményeket.  

Hozzávalók:

160 g liszt
1 csipet só
2 csomag vaníliás cukor
3 tojás
75 és 25 g cukor
75 g hideg vaj
600 g sárgabarack 
egres tetszés szerint (elhagyható)
50-70 g darált mandula
sárgabaracklekvár a barackok lekenéséhez
ízlés szerint szeletelt mandula
porcukor a tálaláshoz 

Elkészítése:

Gyúrjuk össze a lisztet, a sót, egy csomag vaníliás cukrot, egy tojást, 75 g cukrot és a vajat sima tésztává, majd tegyük kb. 30 percre a hűtőbe.
Mossuk meg a félbevágott, kimagozott barackot és a megtisztított egrest, majd papírtörlővel töröljük szárazra.
Keverjünk habosra 2 tojást, egy csomag vaníliás cukrot és 25 g cukrot, majd adjuk a masszához a darált mandulát.
Melegítsük elő a sütőt 175 fokra (légkeveréses).
Kenjük ki a 24 cm-es kivehető aljú formát némi vajjal vagy margarinnal, és szükség esetén lisztezzük ki.
Béleljük ki a sütőformát a tésztával, és szurkáljuk meg fogpiszkálóval, hogy a tészta sütés közben ne hólyagosodjon fel.
Kenjük el a mandulakrémet a tésztán, majd helyezzük a sárgabarackokat a domború felével felfelé a mandulakrémre. A sárbabarackok közötti üres helyet tetszés szerint kitölthetjük a megtisztított egresszemekkel. (Ez akár el is hagyható.)
Kenjük meg a sárgabarackokat lekvárral, majd tetszés szerint szórjuk meg szeletelt mandulával.
Süssük a pitét a sütő alsó sínén 40-45 percig.
Hagyjuk kihűlni, majd vegyük ki a formából.



Tálalás előtt szórjuk meg porcukorral.

Jó étvágyat!









2020. május 22., péntek

Gesztenyetorta

                                  
                                       Gesztenyetorta




Ennél a tortánál édesanyám gesztenyekocka-receptjét alakítottam át. Annyiban változtattam csak rajta, hogy a krémhez használt 1 db nyers tojást 2 ek vaníliapudinggal váltottam fel, valamint a tejszínhabhoz kevertem egy kevés mascarponét, hogy tartósabbak legyenek a habrózsák a tetején. A sok gesztenye maradt, mert mi így szeretjük. Ha valaki még lágyabbra szeretné készíteni a krémet, saját ízlése szerint rakhat hozzá több pudingot és tejszínhabot. 
A torta napokig jól szeletelhető, friss marad, a habrózsák szépen megtartják a formájukat, nem esnek össze. 

Hozzávalók:


A piskótához:


3 db tojás
6 dkg cukor
6 dkg liszt 
1/2 zacskó sütőpor
2,5 dkg cukrozatlan kakaópor (holland)

2 ek meggylé, 2 ek rum 


A gesztenyés krémhez:


50 dkg gesztenyepüré
Kevés rum (ízlés szerint)
10 dkg vaj
7 dkg cukor
1 dl tej +1-2 ek
10 g Dr.Oetker vaníliaízű pudingpor
50 ml tejszín (35%-os)
1 lap Dr.Oetker lapzselatin


A tejszínes díszítőkrémhez:


350 ml tejszín (35%-os)
130 g mascarpone
1 ek porcukor
1 zacskó Dr.Oetker habfixáló 
cukrozatlan kakaópor


Elkészítése:

A piskótához kettéválasztjuk a tojásokat. A fehérjét kemény habá verjük a cukorral, egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját, majd beleszitáljuk a sütőporral, kakaóporral elkevert lisztet. Óvatosan összekeverjük és beleöntjük egy 22 cm-es kivajazott, lisztezett tortaformába. 160 fokon 20-25 perc alatt készre sütjük.
A megsült és kihűlt kakaós piskótát tortatálra tesszük és tortagyűrűt helyezünk köré. A meggyléhez keverjük a rumot és egy ecset segítségével megnedvesítjük vele a piskótát.

A gesztenyés krémhez 1 dl tejből a vaníliaízű pudingporral pudingot főzünk és lehűtjük.
1 lap lapzselatint hideg vízbe helyezünk, 5 percig áztatjuk. 
50 ml tejszínt kemény habbá verünk. 
A vajat a cukorral krémesre keverjük. 

A zselatinlapot kivesszük a vízből, kinyomkodjuk és 1-2 ek meleg tejben feloldjuk. 

A vajkrémhez hozzáadjuk a gesztenyepürét, kevés rummal ízesítjük, belekeverjük  a pudingot, a tejben felodott zselatint, majd a végén 2-3 ek tejszínhabot. A krémet a tortagyűrűbe helyezett kakaós piskótára öntjük, majd 4-5 órára vagy egy éjszakára hűtőszekrényben jól lehűtjük.

Ha lehűlt, távolítsuk el a tortagyűrűt és tejszínes krémmel díszítsük. 
A krémhez a tejszínt, a mascarponét, a porcukrot egy robotgépben keverjük kemény habbá, közben mielőtt elkészül, szórjuk bele a habfixálót. Ezzel a kemény krémmel díszítsük a tortát, majd szórjuk meg natúr kakaóporral.




A díszítésnél, a habrózsák formázásánál, 1M-es díszítőcsövet használtam.

Jó étvágyat a tortához!


Azoknak, akik szeretik a gesztenyés süteményeket, ajánlom még ezt a gesztenyepüré-tortát is.






















2020. május 14., csütörtök

Epres-rebarbarás galette

                               
                               Epres-rebarbarás galette




Ez a rusztikus, szabadon formázható francia pite az édes eper és a savanyú rebarbara tökéletes kombinációja. Kétlaki lévén volt szerencsém megtapasztalni a franciák hihetetlenül sok és különböző pitekínálatát. Húsos, zöldséges, gyümölcsös pitéik a legkisebb boltok és a legnagyobb bevásárlóáruházak pékségeiben megvásárolhatóak. A kínálat nagy. A gyümölcsös piték a kedvenceim. A citromos, rebarbarás, a színes bogyókkal, gyümölcsökkel díszített vaníliakrémes tartlettek, és még hosszan sorolhatnám. A rebarbarát is ott szerettem meg. Egyik délutáni kávézásunk alkalmával a lányom beszélt rá, hogy vegyünk egy rebarbarás pitét a kávé mellé. Észre sem vettem volna talán, mert látványában nem hívta fel magára a figyelmet, de a kellemesen citromos íze nagyon megfogott. Ennél a piténél is nagyon jó, ha rakunk belőle az eper mellé, mert savanykás, citromos íze még jobban előhozza  az eper finom zamatos ízét. A pite elkészítése nagyon egyszerű. Saját ízlésvilágunknak megelelően bármilyen formában, bármilyen gyümölccsel elkészíthető. Nem kell piteformába nyomkodni, díszíteni, csak kisodorni, megtölteni és a szélét ráhajtani, hogy megtartsa a gyümölcsöt. Nem probléma az sem, ha nem lesz gömbölyű, annál rusztikusabb. Ezért is írtam az elején, hogy szabadon formázható. Jó sütögetést kívánok mindenkinek!


Hozzávalók: 

A tésztához:

300 g liszt 
1 csipet só
2 ek cukor
150 g vaj (jól lehűtött, előre felkockázott)
125 g jéghideg víz

A gyümölcsös feltöltéshez:

600 g eper
100 g rebarbara
3 ek cukor
2 ek étkezési keményítő

A tészta szélére:

1 ek tejszín (ha nagyon sűrű, hígíthatjuk egy kis tejjel)
1 ek cukor
2-3 ek szeletelt mandula

Elkészítése:

Először készítsük el a tésztát. Mivel minden hozzávalónak  hidegnek kell lennie, ezért én a legtöbb pitetésztát konyhai késes aprítóban szoktam elkészíteni. Gyorsan összedolgozza a tésztát, nem veszi át a kezünk melegét. Összedolgozás után csak kiborítom, egy folpack fóliába csomagolom, közben gömbölyűre formázva kissé lelapítom és hűtőszekrénybe helyezem 30-60 percre. Azok akik kézzel készítik, gyorsan dolgozzanak, és ne gyúrják sokáig a tésztát, csak addig, amíg összeáll.

Helyezzük a lisztet, a sót, a cukrot egy konyhai késes aprítóba, pörgessünk rajta egyet, hogy összekeveredjenek a hozzávalók, majd rakjuk hozzá a lehűtött vajat. Pár másodperc alatt dolgozzuk morzsalékossá, majd fokozatosan adagoljuk hozzá a jéghideg vizet. Gyors fordulatszámmal addig aprítsuk, amíg összeáll. Borítsuk ki a tartályból egy folpack fóliára, fedjük be a fóliával és gömbölyűre formázva lapítsuk le, majd helyezzük be a hűtőbe 60 percre. Amíg hűl, készítsük el a tölteléket.


Mossuk meg az epret és a rebarbarát. Az epret daraboljuk fel. A kisebbeket félbe, a nagyobbakat negyedelve. A rebarbara két végét vágjuk le, majd szeleteljük fel kisebb darabokra.  Helyezzük egy nagyobb tálba, keverjük hozzá a cukrot és a keményítőt, majd tegyük félre.
Melegítsük elő a sütőt 180-200 fokra.
Vegyük ki a tésztát a hűtőből.
Vágjunk le egy akkora sütőpapírt, amire ráfér egy 30 cm-es átmérőjű tészta, helyezzük a gyúródeszkára, szórjuk meg liszttel, és sodorjuk ki rajta a tésztát. Ha sikerült a tésztánk, könnyen sodorható, nem szakadozik. A gyümölcsöket keverjük még egyszer össze, helyezzük a tészta közepére úgy, hogy a tészta szélén 2-3 cm-es részt hagyjunk szabadon. A szabadon hagyott tésztarészt hajtogassuk rá a gyümölcsökre. A felhajtott tésztát egy ecset segítségével kenjük be tejszínnel, szórjuk meg cukorral és szeletelt mandulával.


A pitét a sütőpapírral együtt helyezzük egy tepsibe és süssük alsó-felső sütésen 200, légkeveréses sütéssel 180 fokon 40-45 percig.

Vaníliafagylalttal tálaljuk!! 





Jó étvágyat a pitéhez!







































2020. február 21., péntek

Nyers vegán sportszelet


 Nyers vegán sportszelet





Ennek a „sportszeletnek” az ötlete onnan származik, hogy amikor készítettem a kivis-lime-os mindenmentes nyers vegán torta alapját, annyira finomnak találtam, hogy gondoltam, kipróbálom csak müzliszeletként. Készítés közben jött az az ötletem, hogy a kész müzliszeletet megszórom natúr darált dióval és meglocsolom cukormentes  étcsokoládéval. Amikor megkóstóltam, nagyon ízlett, a régi retró sportszelet ízére hasonlított. Ha esetleg más nem is így érzi, mindenképpen érdemes kipróbálni, mert nagyon finom. Családunkban a vegánoknak és a nem vegánoknak is a kedencévé vált.



Hozzávalók:

130 g blansírozott mandula
60 g dió
65 g datolya
10 g kakaópor (cukrozatlan)
60 g kókuszreszelék

A díszítéshez darált dió és étcsokoládé.

Elkészítése:



Az alaphoz való datolyát megmossuk és 1-2 percig állni hagyjuk a vízben.
Egy késes aprítóba száraz blansírozott mandulát és diót teszünk, apróra daraboljuk, majd hozzátesszük az alap többi hozzávalóját. Addig aprítjuk, amíg morzsás lesz, de még darabos és már egy kicsit ragad. Ha nagyon száraz, nem ragad eléggé, adjunk hozzá egy-két evőkanál vizet. 


Ha elkészült, kiszedjük a masszát az aprítóból és belenyomkodjuk egy szilikonos müzliformába. 1-2 órára hűtőbe tesszük, hogy megszikkadjon. Ha jól áthűlt és egy kicsit megszikkadt, kifordítjuk a formákból, majd megszórjuk natúr darált dióval és gőz felett olvasztott étcsokoládéval díszítjük. 
A hűtőben zárt edényben 2-3 napig tárolható, és jól fagyasztható.







2020. január 17., péntek

Meggyes-citromos túrótorta

                         Meggyes-citromos túrótorta





Egy régi kedvenc receptemet, a meggyes túrótortát alakítottam át. Valójában csak a krém mennyiségét növeltem azért, hogy egy nagyobb, terjedelmesebb tortát kapjak.
A torta 28 cm-es formában készült, magas túrókrémmel, ezért  az előző tortával ellentétben itt már szükséges volt a zselatin hozzáadása, hogy szépen lehessen szeletelni. A krém így is laza, könnyű. A zselatinos, gyümölcsös feltéteknél ilyenkor télen jobban szeretek befőttet használni, mirelit gyümölcs helyett. Itt is meggybefőttet használtam, viszont odafigyeltem arra, hogy minél kevesebb legyen a cukortartalma, a túrókrémhez jobban illik a savanykásabb íz.
A torta elkészítésénél, akár a túrókrém, akár a gyümölcsök változtatásával mindenki  saját ízlésének megfelelő ízvilágot alakíthat ki. 

Hozzávalók:

A piskótához:

4 db tojás
4 tetőzött evőkanál cukor
4 tetőzött evőkanál liszt
4 tetőzött evőkanál hámozott, őrölt mandula

A túrókrémhez:

400 g túró (250 g krémtúró, 150 g "Oké" félzsíros tehéntúró)
80 g cukor
1 zacskó vaníliás cukor + 1 kk. bourbon vaníliás cukor
5+1 evőkanál citromlé
125 g görög túrótorta ízű joghurt (OIKOS)
300-400 ml 35 %-os habtejszín (tetszés szerint)
9 lap lapzselatin

A krém tetejére:

Kb. 600-700 g meggy (ennél a tortánál 2 üveg meggybefőtt volt)
2 tasak világos tortazselé
2-3 evőkanál cukor
500 ml meggylé

A tetejére durvára reszelt fehér csokoládé

Elkészítés:


4 tojásfehérjét kemény habbá verünk, 4 evőkanál cukrot, csipet sót verünk hozzá, 4 tojás sárgáját belekeverünk és tovább habosítjuk. 4 evőkanál lisztet átszitálunk, majd 4 evőkanál őrölt mandulával együtt beleforgatjuk a krémbe.
A tésztát kikent, sütőpapírral bélelt tortaformába (28cm) töltjük és a 175-180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük (Kb. 20 perc).

A kihűlt tortalapot egy tálra tesszük és ráhelyezünk egy tortakarikát.
A zselatinlapokat hideg vízbe helyezzük  (úgy, hogy azokat ellepje), 5 percig áztatjuk, közben elkészítjük a krémet.
A túróhoz hozzáadjuk a vaníliás cukrokat, a citromlevet, a joghurtot. A tejszínt egy külön tálban kemény habbá verjük.
A zselatinlapokat a vízből kiemelve óvatosan kinyomjuk, egy kisebb főzőedénybe tesszük, hozzáadunk 1 evőkanál citromlevet, majd lassú tűzön, állandó keverés mellett feloldjuk (nem szabad felforralni).
A folyékony zselatint lassan adagolva hozzákeverjük a túrókrémhez, majd óvatosan belekeverjük a tejszínhabot.
A kész krémet a tortagyűrűbe helyezett piskótalapra öntjük.
2 üveg meggybefőtt levét leszűrjük (kb. 600-700 g meggy marad tisztán), levét felfogjuk és 500 ml meggylevet félreteszünk a zseléhez.
A meggyet a túrókrém tetején elosztjuk.
2 tasak világos tortazseléből 2-3 evőkanál cukorral, 500 ml meggylével a tasakon lévő előírás szerint bevonatot készítünk, a meggyre ráöntjük, dermedni hagyjuk.
A tortát 5-6 órára hűtőszekrénybe állítjuk.

Tálalás előtt a tortakarikát eltávolítjuk, a torta tetejének a szélét durvára reszelt fehér csokoládéval megszórjuk.











2019. december 2., hétfő

Lekváros linzer

                                      Lekváros linzer



                                                                                                                                         
Ez a klasszikus lekváros linzer a 3:2:1 arányú hagyományos linzertésztából készült.
3 rész liszt, 2 rész vaj, 1 rész cukor. Ehhez jön még a tojássárgája és az ízesítők. Nagyon egyszerű, gyorsan elkészül, arra viszont mindig ügyelni kell, hogy hideg alapanyagokkal dolgozzunk. 
Ennél a linzertésztánál az a jó, hogy frissen kisütve és még másnap is puha, omlós.

Hozzávalók:

300 g liszt
200 g vaj
100 g porcukor
1 tojássárgája
1 zacskó vaníliás cukor
1/2- 1 bio citrom reszelt héja
Csipet só

A töltéshez baracklekvár

Elkészítése:

A tésztát elkészíthetjük robotgéppel, késes aprítóval és kézzel.  A tésztához a lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk az előre felkockázott, lehűtött vajat, és összemorzsoljuk. Hozzáadjuk a többi hozzávalót, összegyúrjuk, gombócot formázunk belőle, és fóliába csomagolva legalább 1 órát a hűtőben pihentetjük. Ha kézzel készítjük el a tésztát, gyorsan kell dolgozni, hogy a kezünk melegétől ne olvadjon meg a vaj. A tésztát enyhén lisztezett felületen 2-3 mm vastagra kinyújtjuk, tetszőleges formával kiszúrjuk. A kiszúrt formáknak a felét egy kisebb kiszúróval szintén kiszúrjuk, majd a formákat sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük.
180 fokon 8-10 percig sütjük.


A kisült tésztának világos színűnek kell lennie. Ha a széle egy kicsit kezd barnulni, azonnal ki kell venni a sütőből.
Ha kihűltek a tésztakorongok, a teli korongokat 1-1 kiskanál lekvárral megkenjük, és a kiszúrt, porcukorral megszórt korongokat ráillesztjük. 


Ha nagyobb adag tésztát készítünk, pihentetés előtt több kisebb cipót formázzunk és mindig csak annyit vegyünk ki a hűtőből, amennyivel dolgozunk. A levágott tésztadarabokat újból összegyúrhatjuk, de a tésztát a feldolgozása előtt újból le kell hűteni. 
A tészta jól fagyasztható. 
Töltetlenűl, sütőpapírral bélelt süteményes dobozban sokáig eláll.

2019. november 19., kedd

Kivis-lime-os mindenmentes nyers vegán torta

             Kivis-lime-os mindenmentes nyers vegán torta



A kivi a kedvenc gyümölcseim egyike. Sokan talán nem is ismerik hihetetlenül kedvező élettani hatásait. Majdnem kétszer annyi C-vitamint tartalmaz, mint a citrom és a narancs, ugyanannyi E-vitamint, mint az avokádó, és még hosszasan sorolhatnám az egészségre gyakorolt kedvező hatásait. Minden nap el kellene fogyasztani 2 db kivit. Nagy kedvencem a sárga húsú kivi, aminek sokkal édesebb, puhább, lágyabb a húsa. 
A sütemény a sok nyers alapanyag miatt nagyon egészséges. 
Remélem másnak is elnyeri a tetszését. Szeretettel ajánlom mindenkinek.

Hozzávalók:

Az alaphoz:

130 g mandula
60 g dió
65 g datolya
10 g kakaópor (cukrozatlan)
60 g kókuszreszelék

A krémhez:

300 g kesudió (egy éjszakára beáztatva)
1 csipet só
80 g juharszirup
1/2 tk vaníliakivonat
1,5 lime leve
40 g kókuszolaj
1 arany kivi
1/2 zöld kivi
33 g datolya
33 g friss spenót (én a salátaként csomagolt bébispenótot használtam)

Tetejére:
2 arany és 1-2 zöld kivi (tetszőleges)

Elkészítése:

Én egy 20*20 cm-es süteménykeretet használtam.

A kesudiót 5-6 órára beáztatjuk. Én előző este szoktam beáztatni és másnap használom. Az alaphoz való datolyát megmossuk és 1-2 percig állni hagyjuk a vízben.

Egy késes aprítóba száraz mandulát és diót teszünk, apróra daraboljuk, majd hozzátesszük az alap többi hozzávalóját. Addig aprítjuk, amíg morzsás lesz, de még darabos és már egy kicsit ragad. Ha nagyon száraz, nem ragad eléggé, adjunk hozzá egy evőkanál vizet. 
Egy tálcára sütőpapírt helyezünk, rátesszük a sütőkeretet, majd a sütőpapírt a keret külső oldalaihoz rögzítjük.
Kiszedjük a masszát az aprítóból és belenyomkodjuk a tortakeret aljába. Amíg elkészítjük a krémet, betesszük a mélyhűtőbe.
Elkezdjük összeálltani a krémet.

A beáztatott kesudióról leöntjük a vizet, beletesszük egy nagy teljesítményű késes aprítóba, hozzáadjuk a sót, a juharszirupot, a lime levét, a felolvasztott kókuszolajat, a vaníliakivonatot, és krémes állagúra pürésítjük. Addig pürésítjük, amíg kellően krémes állagú lesz. Ez elég sokáig eltarthat, a gép erősségétől is függ. 
Az elkészült krém 2/3 részét ráöntjük az alapra. Ezt visszatesszük a mélyhűtőbe.
A datolyát egy kisebb késes aprítóban, darálóban pépesre aprítjuk, daráljuk.
A késes aprítóban maradt 1/3 rész krémhez hozzáadjuk a datolyapürét, a spenótleveleket, a feldarabolt kivit. Addig pürésítjük, amíg sima, homogén krémet kapunk. Ezt a zöld színű krémet ráöntjük a világos színű krémre. A keret tetejét betakarjuk egy fóliával és visszatesszük a mélyhűtőbe.
Tálalás előtt fél órával kivesszük a mélyhűtőből és friss kiviszeletekkel díszítjük.



Ui: A sütemény minősége  részben függ a hozzávalók minőségétől (itt arra gondolok, hogy mivel minden alapanyag nyers, ha lehet, bio alapanyagokkal dolgozzunk), valamint a gép erősségétől. Minél erősebb az aprítógép, annál krémesebb, szebb állagú lesz a krém. 
Szeretném még megjegyezni, hogy a krémben nem lehet érezni a spenót ízét, mert a juharszirup lágy, kellemesen karamelles íze elnyomja azt.


Aki szereti a kivit annak ajánlom még ezt a gyümölcskrémes, chiapudingos, mindenmentes desszertet is. Nagyon finom, érdemes kipróbálni!

Ha szeretnétek még több receptet, ötletet, kövessetek a facebookon is.

Instagramon is megtaláltok.